Vélemény

Vélemény: Munkaidő

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2014.01.07.

Blokkolóóra lecsap, délután négy óra van, tessék visszajönni holnap reggel! – mondja a termetes irodista néni, majd hatalma tudatában, kaján mosollyal a szája szélén, rázárja az évtizedes lakatot a hivatal ajtajára.

A rozsdás vas csikorgása, mint a sátán nevetése: kíméletlen ítéletet hoz a napod felett. Neked véged!

Hiába járt le a személyi igazolványod, hiába nyelte be az automata a bankkártyádat, neked itt mostantól semmi keresnivalód, tetszettél volna felkelni korábban, és hivatali időben elő­vezetni a piti kis problémádat. Aki valaha intézte már a hivatalos ügyeit, annak ismerős ez a jelenet, tulajdonképpen hozzá is szoktunk.

Arra mégis felkaptam a fejem, hogy Barsi Adrienn, a harapós aktmodell – akit hetek óta köröz a rendőrség – úgy döntött, mégis bevonul a fogházba, és letölti a rá jogerősen kiszabott büntetését, mert nem akar üldözöttként élni. A playmate azonban hibázott: péntek délután jelentkezett a Nagy Ignácz utcai büntetés-végrehajtási intézet kapujában. Gondolom, négy után, mert a kapuőr egyszerűen nem engedte be! A büntetés-végrehajtás szóvivője szerint egyébként helyesen járt el a rendőr, mert aki önként vonul be, annak hivatali időben kell jelentkeznie.

Ennek fényében egy megfontolásra érdemes jótanács azoknak, akiket éppen köröz a rendőrség: ha már hetek óta hajtóvadászat folyik ellened, de nem vonultál be időben, és valahogy nyugalmassá akarod varázsolni a hétvégédet, akkor péntek délután fél ötre menj a börtön ajtajába, és máris mehetsz haza a családodhoz húslevest enni. Biztos lehetsz benne, hogy nem törik majd rád az ajtót a rend éber őrei. Megvárják ezzel a hétfő reggelt, akkor kezdődik ugyanis a munkaidő. A rablónak és a pandúrnak is.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek