Két út…

Azt gondolom, senkinek sem könnyű ez az időszak, a vírus, a korlátozások, a változás, az idei csendes nyár, főleg, ha az ember előadó. De érdekes látni, ember és ember közt milyen különbségek vannak, s azt, hogy ki hogy küzd az élet által elénk görgetett akadályokkal. Valaki fröcsög, hőzöng, veri az asztalt és képtelen belenyugodni a megváltoztathatatlanba, míg más ugyanabban a cipőben járva inkább megoldást keres. Ugyanis mindig két út van: feladni vagy küzdeni. Lehet, elfogult vagyok, de idehaza, ma a Tóth Vera torkában lévő gyémánttal futtatott hangszálakkal kevesen versenyezhetnek, mégsem esett le a gyűrű az ujjáról, hogy le kell dobnia a díva öltözéket, s hogy vastaps helyett mostanában maximum az edények zörgését hallgatja mosogatás közben. De egy, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművésznőnek, Détár Enikőnek sem derogált árufeltöltőnek menni, vagy Lajsz Andrásnak ételfutárnak állni, pedig ők is kikérhetnék maguknak, mégis valahogy azt érzem, náluk helyén van az ego, a szív, és az ész is. S lám-lám, milyen igaz, hogy „Ember segíts magadon, s Isten is megsegít!”, Veránál már látni is...

Kapcsolódó cikkünk ide kattintva olvasható.