István 70

Meglepődtél, hogy mennyien eljöttek köszönteni Téged a hetvenedik születésnapod alkal­mából. Meghatottan mondtad nekem: ki a fene kíváncsi már rám! Hát, tudd meg, nagyon sokan, és talán egy egész sportcsarnok is megtelt volna, hiszen Téged mindenki tisztel és szeret. Nem véletlenül, hiszen te nem szálltál el magadtól, megmaradtál a világraszóló eredményeid mellett is egyszerű, vidéki srácnak, aki inkább adni szeretett és szeret, mintsem kapni.

Emlékszem, amikor először találkoztunk 1966-ban, már nagy „sztár” voltál, oszlopos tagja az ifjúsági válogatottnak. Magam a serdülők között próbálkoztam. Arról álmodtam, amikor néztem a játékod, egyszer, csak egyetlen­egyszer ütögessél velem. Sokat, rengeteget tanultam Tőled. Soha nem voltál rám féltékeny, pedig a későbbiekben akár lehettél is volna, inkább bátorítottál, tanítgattál, mert ha valaki, akkor Te pontosan tudtad, csak akkor lehetünk világbajnokok, ha hárman, egy emberként küzdünk a csapatgyőzelemért. Két ember adott volt, Te és Klampár Tibi.

István, légy boldog még nagyon sokáig! Maradj meg Jónyernek, olyannak, amilyen mindig is voltál!

Kapcsolódó cikkünk ide kattintva olvasható.