Test és lélek

Varázsnapló segíti a titkos vágyakat

Bors

Létrehozva: 2012.06.15.

A kigondolt, a kimondott, s a leírt szavak egyaránt hatalmas erővel bírnak, többi közt ezért sem mindegy, miként bánunk ezekkel. Új, péntekenként jelentkező sorozatunkban azt mutatjuk be, hogyan varázsolhatja jobbá az életét a szavak segítségével.

A varázsnaptár sokban hasonlít egy sima naplóhoz vagy naptárhoz: a megadott dátumokhoz csak fel kell jegyezni a tervezett programot, de itt a vágyakat kell felírni. Ezzel több olyan dolgot is megvalósítunk, amire már régóta vágyunk, de még nem sikerült elérni.

Először is fogjunk egy füzetet, és keressünk egy olyan helyet, ahol azt úgy tárolhatjuk, hogy ahhoz más nem férhet hozzá. Lényeges, hogy csak a tulajdonosa olvashassa a lejegyzett gondolatait, mert ha tudja, más is hozzáférhet, akkor már eleve cenzúrázva írja le a gondolatait, így pedig nem lesz hatásos a varázsnapló.

A kívánságokat pontosan és részletesen fogalmazzuk meg! Ne hagyjunk ki semmit, még az egyértelműnek tűnő dolgokat se! Amikor ez megvan, akkor már kijelölhetjük a dátumot. A kiválasztott időpontra tényként írjuk be a bejegyzést. Az álláskereső például azt, hogy „munkakezdés az új munkahelyen nyolc órakor”.

Aki pedig a kiszemelt személlyel szeretne találkozni, írja, hogy „este randi X. Y.-nal”. Így a mágikus naptár már tényként kezeli a vágyott dolgot, és úgy alakítja majd a sorsát, hogy ez be is teljesüljön.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp