Test és lélek

Méretes lyuk tátong a kargo-motor közepén

Bors

Létrehozva: 2013.07.28.

Hazánkban a robogók népszerűsége meg sem közelíti a világ nagyvárosait, ahol az autók parkolási gondjai, a hatalmas forgalmi dugók miatt naponta milliónyian pattannak aprócska motorokra, hogy könnyedén, időben elérjenek úticéljukhoz.

A gond az, hogy ezen motorok karbantartása hagy kivánnivalót maga után, a hangos és környezetszennyező darabokat jó lenne „zöldebb” járgányokra cserélni. A robogók egyik nagy ellensége a csomag, nagy gondot jelent, ha méretesebb dobozokat kellene elvinni magunkkal egy robogón.

Egy san fransiscoi tervezőiroda nem mást határozott el, mint létrehozni egy olyan járművet, ami mozgékony, megvan benne egy robogó minden előnye, miközben környezetkímélő, csendes, és alkalmanként teherhordásra is alkalmas. Így született meg, a lassan sorozatgyártásba kerülő motor, mely teljesen új módon közelíti meg a motorkerékpár formavilágát.

A vezető a motor végében, a hátsó kerék felett kapott helyet, és ahol egy klasszikus motornál az erőforrás lenne, oda egy akár 50x50x50 centis, akár 90 kilogrammos csomagot is befogadni képes lyukat terveztek.

Ezt a megoldást az tette lehetővé, hogy a haladást biztosító elektromotort a hátsó kerékagyba építsék, míg az akkumulátorok a lyukként szolgáló csomagtartó aljában kaptak helyet. Így a motor tömegközéppontja is alacsonyra került, mely stabil futást, könnyed kezelhetőséget biztosít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp