Test és lélek

Fogadjunk, hogy eddig rosszul csinálta! Ez a krumplifőzés titka

Bors

Létrehozva: 2021.09.21.

A krumpli a legnépszerűbb és a legegyszerűbb konyhai alapanyagok egyike – mégis sokan alapvető hibákat követnek el, ha a burgonyáról van szó.

Forrás: Pixabay

A krumpli az egyik legnépszerűbb köret-alapanyagunk, és bizony nem is túl bonyolult belőle finomabbnál finomabb ételeket készíteni – de ehhez be kell tartanunk pár alapszabályt, amit sajnos sokan nem ismernek.

Tárolás

Alighanem mindenki tudja, hogy a krumpli a hűvös, sötét, száraz helyet kedveli – annak azonban nem örül, ha nyersen hűtőbe tesszük. Sokan azonban elkövetik azt a hibát, hogy egy helyen tárolják az ugyancsak hasonló körülményeket igénylő hagymával – ez azonban nagy hiba.

A hagyma ugyanis etiléngázt termel, mely meggyorsítja a krumpli kicsírázását – azaz tönkreteszi a burgonyánkat. Ugyancsak nem szerencsés a krumplit olyan gyümölcsök mellett tárolni, mint a banán, körte vagy alma, mert hamarabb kicsírázhat és megromolhat – bár lássuk be, nem jellemző, hogy a krumpli mellett lenne a banán – a hagyma sajnos annál inkább.

Főzés

A krumpli főzésének titka: a víz hőmérséklete. Míg a tésztánál épp hogy forrásban lévő víz az ideális, a krumpli esetében fordított a helyzet. Sós, hideg vízbe tegyük fel főni. Ha ugyanis a nyers krumplit a már forrásban lévő vízbe dobjuk bele, a külseje túl hamar puhára fő, míg a belseje még teljesen kemény lesz – azaz nem lesz a főzés egyenletes.

Így lesz a legropogósabb

Ha igazán finom, ropogós kérget szeretnénk sütni a krumplinknak, a szódabikarbóna a titok. Főzzük meg a krumplit félig a szokásos módon, de a főzővízbe tegyünk egy fél teáskanál szódabikarbónát is, ami a főzés során a burgonya felszínére hozza a keményítőt. Ezt követően dobhatjuk serpenyőbe, ahol a keményítőnek hála tökéletesen ropogós kérget süthetünk.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136257_auto_resized.jpg
origo.hu

Rafael Nadal sikerrel tért vissza a róla elnevezett pályán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713298214
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Qa0JCs38A98156PJXttOUqJtF2lhKcCuOiZLF8-hPFk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyMmNlYzM1Yjk1MDRlZmI5M2RjZjMwM2JhZjkzYjhm.jpg
Retrográd

Három csillagjegy, aki könnyedén rázza le magáról a Merkúr kegyetlen hatásait áprilisban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/COBm08J1Xmg4PXwhdxst4VsoEJ_wZH_3Ckn4AMGB9WY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmMDViYjhkYzdkNzQ3ZGJiZDI2MzVlMTJlY2FlYzcy.jpg
Emlékek

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!