Test és lélek

Kis dolgokon múlik a nagydolog

Bors

Létrehozva: 2018.01.13.

A kakilás igencsak tabu témának számít egy bizonyos kor felett, miközben a világ és benne az ember működésének egyik legalapvetőbb dolga.

Nem guggolunk

Viszont még ennyi idő után sem vagyunk sokan tisztában azzal, hogy milyen „hibákat” is követünk el, amikor a nagydolgunkat végezzük. Az egyik legfontosabb ezek közül a helyes testtartás. Dr. Willner Péter proktológus elmondta lapunknak, mi volna az ideális ürítési pozíció. – Tulajdonképpen a megfelelő testhelyzet a guggoló volna, de ugye az angol vécék erre alkalmatlanok is. Orvosilag ez azzal indokolható, hogy a kismedence izmai guggolás közben sokkal inkább el tudnak lazulni, mint ha simán ülünk a toaletten. 

Nem hajtjuk le a fedelét

Ezeken felül nem árt tudni, hogy a vécé lehúzásakor rengeteg baktérium kerül a levegőbe, tehát érdemes lehajtani a fedelét dolgunk végeztével. 

Összegezve, próbáljunk meg minél inkább guggoló, előredőlt testhelyzetben vécézni, esetleg a lábunk alá rakni egy sámlit. Illetve igyekezzünk a kakilási ingerhez időzíteni a dolgunkat és lehetőleg minél kevesebb időt töltsünk a toaletten.

Nem a kényelem a fő

A másik alapvető hiba az időtartam, amit eltöltünk a mellékhelyiségben. Ez főként a férfiakra vált jellemzővé az évek során: képesek beköltözni akár órákra is a lakás legkisebb helyiségébe. Valójában ezzel azt kockáztatják, hogy egy idő után székrekedés vagy esetleg aranyér alakulhat ki. – Sajnos ez is az angol vécé sajátja. Bár meglehetősen kényelmesek, ellenben például a pottyantóssal, ahol valószínűleg eszünk ágában nem lenne kiolvasni egy fél könyvet. Minden­esetre az ürítés úgy zajlik, hogy jön egy inger és akkor kell elmenni, mert ez a folyamat akár másodpercek alatt lezajlik. Természetesen, ha beköltözünk a toalettre egy idő után sikerünk lesz, de ez még nem jelenti, hogy ez a jó megoldás – teszi hozzá dr. Willner Péter.

Nem ér le a lábunk

A legszerencsétlenebb, amikor valakinek nem ér le a lába, például a gyerekek esetében. Ott kifejezetten fontos volna, hogy tegyünk alájuk valamit, hogy ne lógjanak a levegőbe – világosít fel a szakértő.

Tippek, hogy könnyebben menjen a nagydolog

A toaletten kívül is sokat tehetünk azért, hogy minden „simán” menjen, ha arra kerül a sor illetve, hogy elkerüljük a kellemetlen aranyeret.

Mozogjon a keringéséért!

Sokszor már az is segít megelőzni az aranyeres panaszainkat, ha járunk sportolni. Akár már 30 perc séta vagy a kerékpározás sokat segíthet.

Járjunk rendszeresen!

A mozgás mellett az sem árt, ha rendszeressé válik a székletürítés, ez pedig a megfelelő táplálkozás mellett mozgás segítségével érhető el. 

Levegőt be!

Alkalmanként végezzünk légzőgyakorlatokat! Bármilyen furcsán is hangzik, a légzés is hatással van a belek működésére. Próbáljuk úgy beszívni a levegőt, hogy mintha a hasunkban tartanánk egy darabig. 

Álljunk fel!

Ha ülőmunkát végzünk, tanácsos óránként felkelnünk az íróasztaltól. Sétáljunk, levegőzzünk, változtassunk a testhelyzetünkön, esetleg egy kicsit tornázzunk az asztal mellett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy