Test és lélek

Győrfi Pál miatt edz Dombóvári Vanda

T. G.

Létrehozva: 2016.05.29.

<p>Dombóvári Vanda vitalitása még a képernyőn keresztül is feltűnik. Az RTL Klub Egészségkalauz Magazinjának háziasszonya folyamatos pörgésben van. Ám energikus életmódját műsorvezetőtársa, Győrfi Pál miatt még sportosabbá tette. A 41 éves édesanya ugyanis megirigyelte a szóvivő izmait, ezért úgy döntött, ő is hasonló fittségre tesz szert.</p>

Győrfi Pál miatt kezdett futni Dombóvári Vanda, ugyanis megirigyelte, hogy műsorvezetőtársa egyre izmosabb, ezért futócipőt húzott. Az Országos Mentő- szolgálat szóvivője ugyanis az RTL Klubon futó Egészségkalauz Magazin házigazdája. Vanda és Pál a stúdióból egymás mellett szokta köszönteni a nézőket vasárnap délelőttönként.  

– Amióta Pali elkezdett edzeni és egyre izmosabb, nem engedhetem meg magamnak, hogy én meg pluszkilókkal álljak mellette. Motivál a fittsége, az izomzata, amely nagyon gyorsan kialakult. Mindig is szerettem biciklizni. Amióta nagyobb a fiam, felteszem a gyerekülésre és már mehetünk is. Mindenhová így közlekedünk, ha pedig nem, akkor gyalogolunk. De egy hónapja elkezdtem futni is. Az elején nem mondom, hogy jól ment, de kezdek belejönni – mondta a 41 éves anyuka, aki korábban nem nagy jelentőséget tulajdonított az egészségének. Természetes volt számára, hogy minden rendben. Ám amióta ebben a témakörben forgat, sokkal tudatosabb. 

– Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra. Amire odafigyelek, az a folyadékbevitel. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy napi 2–2,5 liter vizet mindenképpen fogyasszunk. A bőrömre sem sajnálom a krémeket. De mivel a felvételek során erős sminkben dolgozom, így a hétköznapokon alig festem magam. Engem nem érdekel, hogy mit gondolnak azok, akik találkoznak velem bevásárlás közben. Egy normális ember pontosan tudja, hogy a tévében mindenki a legszebb arcát mutatja, hiszen profi szakemberek segítik a megjelenésünk – magyarázta a mindig pörgős Vanda, aki egyedülálló anyaként neveli kisfiát. Így egy-egy fárasztó nap után számára az a legnagyobb öröm, ha kisfiával játszhat.

– A fiam, Gergő az életem. Ő egy annyira különleges kisember, hogy nem győzök elég hálás lenni a sorsnak. Rendkívül nyugodt, sohasem hisztizik, iszonyúan jó a humora, érdeklődő. Ha együtt vagyunk, be nem áll a szánk. Ő is rendkívül kommunikatív. Fel- és leszálláskor megköszöni az utat a buszvezetőnek. Szóval, minden szabadidőm neki szentelem. Délután az oviba úgy repülök hozzá, mint az első randira. Izgalomba hoz az az érzés, hogy újra láthatom, megölelhetem. Szinte hallom a hangját, ahogy kiabálja: édesanyám. 

Fogadást kötöttek rá a pincérek

– Kislánykoromban olyan vékony voltam, hogy hízótáborba küldtek. Aztán fiatal felnőttként is annyit ehettem, amennyit csak bírtam. Egyszerre négy fogást is elpusztítottam. Előfordult nem egyszer, hogy a pincérek fogadást kötöttek rám, hogy megeszem-e az egész adag édességet a három fogás után. Megettem. Aztán miután megszültem a fiam, valami megváltozott. Nyilván hormonális oka van annak, hogy nem tűnt el minden felszedett kiló. Így ma már legalább arra odafigyelek, hogy este nyolc után csak salátát egyek – árulta el Dombóvári Vanda.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy