Test és lélek

Együtt jár velük a káosz: 6 csillagjegy, akik bármikor képesek bekavarni

Bors

Létrehozva: 2021.06.24.

Velük valahogy minden olyan kaotikus.

Forrás: Pexels

Bizonyára a mind ismerünk olyan embert a környezetünkben, akikkel együtt jár a baj, akik valahogy sosem képesek elkerülni a káoszt. Nem feltétlenül balszerencséről van szó, inkább a kalandvágy, a vakmerőség és az izgalom játszik szerepet egy-egy olyan helyzetben, aminek kaotikus vége lehet – és az is lesz.

Könnyen lehet, hogy akikkel ez gyakran megesik, a csillagjegyük tehető felelőssé.

Mutatjuk a 6 legkaotikusabb csillagjegyet.

Skorpió

A Skorpió rendkívül kaotikus, de hogy pontosabbak legyünk: kaotikusan gonosz. A káosz minden csillagjegy közül őt kíséri a leginkább, de csak mert imádja azt okozni. A rendkívül elmés Skorpió a világ legdurvább manipulátora, számára kedélyek felrázása már elemi ösztön, valósággal szomjazik a drámára. Hogy hol képes a legnagyobb káoszt okozni? A szerelemben.

Oroszlán

Képes bármit megtenni az Oroszlán azért, hogy elérje, amire vágyik, így ha tetteivel bajt okoz, az sem tántorítja. Cselekvéseit káosz kíséri, egyáltalán nem érdekli semmiféle következmény. Az Oroszlánra erősen jellemző az önfejűség és az egománia – céljai elérésében főként ezek játsszák a legnagyobb szerepet.

Ikrek

A káosz szempontjából az Ikrek a legvakmerőbb. Ő valójában csak azért tesz egyes dolgokat, hogy meglássa, mi sülhet ki belőle. Egyszerűen kíváncsi. Az, hogy sokszor váratlan lépéseinek vége kaotikusan alakul, természetesen számításba veszi, de kicsit sem érdekli, mit művel: hajtja a vágy, hogy valami őrültség történjen körülötte. Az Ikrek a mának él, és ezt nem is leplezi.

Szűz

A Szűz egyenesen utálja a káoszt, de ez nem akadályozza meg abban, hogy ő legyen az okozója. Legyen szó az életében bármiről, egyszerűen imádja, ha neki van igaza, így ha ez veszélybe kerül, bármit megtesz, hogy előnyére fordítsa a helyzetet. Szereti úgy keverni a lapokat, hogy ő jöjjön ki a legjobban egy-egy helyzetből, még ha annak kaotikus vége is lesz.

Bika

Újabb nap, újabb káosz – ez a Bika mottója. A csillagjegy szülötte imád bulizni, ezért bármi áron igyekszik is elérni, hogy jól érezze magát bármilyen helyzetben. A Bika imádja személyes szabadságát, a korlátozatlanság hajtja, így ha egy-egy helyzetben kényelmetlenül érzi magát, mindent megtesz, hogy felszabaduljon, még ha annak kaotikus vége is lehet.

Vízöntő

A Vízöntő számára örömöt okoz, ha valamit sikerül kaotikussá tennie. Előre látja a katasztrófát, és sokszor igyekszik is elérni azt, mert egyszerűen ez teszi boldoggá. Ő az, aki elképzeli, hogy az égen látott repülő lezuhan, hogy a közelben elhaladó vonat kisiklik, és ha egy zsúfolt színházban valaki tüzet kiált, az is mindenképpen ő lesz. A Vízöntő életének valójában szerves része a káosz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596710
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596710
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy