Test és lélek

Hold a Halakban: Legféltettebb álmai válnak valóra ennek a 3 csillagjegynek

Bors

Létrehozva: 2021.09.18.

A mai nappal egy nagyon különleges időszak kezdődik a három csillagjegy számára.

Forrás: Pexels

Mi más lehetne a dédelgetve őrzött álmok alapja, mint a kemény munka? Nos, hát persze, hogy a szerencse! Szeptember 18-án a Jupiter összekapcsolja a Holdat a Halak jegyével, ami azt jelenti, hogy három csillagjegy számára olyan kedvező helyzet áll elő, hogy szerencséjüknek köszönhetően legféltettebb álmaikat is valóra válthatják az elkövetkezendő időszakban.

Nézzük, kikről van szó pontosan!

Bika

Az utóbbi időben magányosnak érezheted magad, ám most baráti kapcsolataidra lesz hatással ez a kivételes együttállás – ebbe pedig beletartoznak a munkahelyi kapcsolataid is. Társas lényként nagy szükséged van az emberek közelségére és szeretetére, amiből mostanában nem nagyon volt részed. Lazíts, és figyeld a jeleket, mert most minden megváltozik!

Skorpió

Egyenesen a szíved célozza meg ez az időszak: éhséged a romantikára és a szerelemre most végre csillapodni fog. Elképesztő önbizalomlöketet kapsz, képes leszel meglátni másokban azokat a tulajdonságokat, amelyeket mindeddig csak kerestél. Még az is lehet, hogy találkozol az igazival!

Halak

Életed számos területét visszafogottan kezeled, gyakran uralja tetteidet a félelem, ám ez most megváltozik. A következő napokban rájössz, hogy nincs vesztenivalód, hihetetlen bátorság lesz rajtad úrrá, aminek köszönhetően képes leszel felismerni a benned rejlő lehetőségeket. Figyelj oda, hisz legnagyobb álmaid most végre beteljesedhetnek!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp