Test és lélek

Évekig főzhet a helyesen tárolt fűszerrel

Bors

Létrehozva: 2012.07.24.

Sokan oda sem figyelnek a fűszerek, illetve fűszerkeverékek szavatosságára, pedig hasznos rendszeresen ellenőrizni, hogy ízesítőink mikor kerültek a konyhapolcra. Erre nézvést olvashat tippeket az alábbiakban.

Szinte bizonyosan nem betegít meg senkit, ha lejárt curryvel fűszerezi meg az indiai sült csirkét, legföljebb nem lesz olyan határozott íze az ebédnek. Sokan éppen emiatt tartják magukat az úgynevezett „hathónapos szabály”-hoz, azaz ahhoz, hogy fél esztendővel a vásárlás után kidobják fűszereiket. Akik így gondolkodnak általában – és értelemszerűen – kisebb kiszerelésben is vásárolják az ízesítőket, hiszen ki tudja, mekkora mennyiség fogy el ilyen rövid idő alatt.

Mivel sok háziasszony, illetve konyhatündér úr eleve valamilyen tárolóba teszi a fűszereket (fémdobozba, üvegtartályba), legtöbbjük nem tudja, mikor jár le annak a pirospaprikának, borsnak, szerecsendiónak a szavatossági ideje, melyekből épp a vasárnapi ebédbe hint.

Amennyiben nem vezeti kis konyhai naplóban, hogy mikor mit vásárolt (bár ez is nagyon hasznos módszer), otthon a következőképpen ellenőrizheti a fűszer „erejét”: szórjon keveset egy fehér tányérra, s vizsgálja meg, mennyire élénk a színe. Amennyiben olyan üde a tónusa, mint amikor vásárolta, minden bizonnyal semmi baja az ízesítőnek.

Az őrölt paprika például jellemzően sokat veszít a színéből, s hajlamos „megszürkülni” is – ekkor már tanácsosabb a kukába dobni. A többi fűszernél az árnyalatnál árulkodóbb az illat. Amennyiben a petrezselyem, a kapor, a lestyán, a bors már nem olyan illatos, valószínűleg túlságosan kiszáradt, elvesztette illóolajtartalmát, éppen ezért kár is az ételbe szórni.

Házilag is száríthat kaprot télire

Fűszert házilag is egyszerű szárítani. Akár maga termesztette növényt, akár cserépben vásároltat kíván tartósítani, fontos, hogy hajnalban vágja le a hajtásokat, ekkor a legmagasabb azok illóolajtartalma, azaz szárítva is tovább őrzi majd aromáját. Most aktuális a kapor, a petrezselyem, a zeller zöldje stb.

A levágott szárakat, leveleket száríthatja fektetve, vagy csokorba kötve lógatva egy jól szellőző, száraz, árnyékos helyiségben. A nyári hetekben általában egy-két hét alatt száradnak ki annyira a fűszernövények, hogy leveleik már érintésre is széttöredezzenek, tárolóedényekbe tenni. Amennyiben erre a hosszadalmasabb eljárásra nincs módja, úgy a sütőben is kiszáríthatja a növényeket.

Terítsen a sütőlemezre gézt vagy könnyű szövésű szövetet, majd fektesse rá a leveleket. Ha ezzel megvan, kapcsolja a készüléket a legalacsonyabb fokozatra, s résnyire nyitott ajtó mellett szárítsa fél óráig a növényeket. Ekkor forgassa meg, majd szárítsa addig, míg zörgőssé nem válnak

Fontos, hogy a maga által csomagolt fűszerre – ahogyan a lekvárra, befőttre is – írja rá, mikor készítette, csomagolta.

Már ömlesztve is vásárolható

Szárított fűszereket egyre több hazai piacon lehet vásárolni. Így egyrészt könnyebben kiporciózható, hogy mennyire van szüksége, s nem mellékesen gazdaságosabb és környezetkímélőbb ez a megoldás.

A fűszereket mindig szárazon, egymástól elkülönítve, jól zárható, fénytől védett helyen tanácsos tárolni.

Hasznos tudni, hogy minél durvábbra őrölt a fűszer, annál tovább őrzi meg az aromáját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp