Test és lélek

Elérhetetlen ideálok miatt látják csúnyának magukat a fiatalok

Létrehozva: 2012.07.17.

Már nemcsak a lányok, hanem a fiúk többsége is úgy gondolja, hogy nem jó a teste úgy, ahogy van, változtatnia kellene rajta. Miért elégedetlen egyre több fiatal önmagával?

A 15–25 év közötti angol lányok 88, míg a hasonló korú fiúk 81 százaléka változtatna a testén. A lányok elsősorban a hasuk, combjuk, keblük és bőrük, míg a fiúk az izomzatuk és a hajuk miatt bánatosak.

– Magyarországon is hasonlóak az arányok, a legfrissebb erre vonatkozó felmérés most készül – mondta Túry Ferenc professzor, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője. Szerinte ez többek között a fitnesz- és szépségipar megjelenésére vezethető vissza: elérhetetlennek tűnő ideálokat közvetítenek.

– Az, hogy elégedetlenek a kinézetükkel, sajnálatos módon fokozza az evészavarok, az anorexia és a bulimia kockázatát is – állítja a szakember. Hozzátette: a fiatal magyar nők 2–3 százaléka, mintegy 30–50 ezer lány szenved evés-, és egyre több férfi is testképzavarban.

Utóbbival dr. Molnár Miklós plasztikai sebész is egyetért.

– Az elmúlt tíz évben megduplázódott a férfipácienseink száma – mondja a főorvos. – Ma már a női és férfi kliensek aránya 80–20 százalék. Amíg fiatalabb korban a zsírleszívás szándékával vagy elálló fül miatt keresik fel a rendelőt, addig a 30 feletti férfiak elsősorban botoxkezelést és ráncfeltöltést rendelnek.

 

Mi mit jelent?

Az elégedetlenség fokozza az anorexia kockázatát

Anorexia Evési zavar. Jellemző rá a kóros soványság (a normál súly kevesebb mint 85%-a) és a félelem az elhízástól.

BulimiaA beteg időszakosan nagyon nagy mennyiségű ételt megeszik, majd meghánytatja magát. A betegek általában soványak, has-vagy vizelethajtót használnak, és személyiségük egyik központi problémája a testalkatuk, testsúlyuk. (Dr. Vaszil László szakorvos)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140159_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483017
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy