Test és lélek

Egyszerű praktikák űzik el a bánatot

Bors

Létrehozva: 2012.11.20.

Akinek rosszkedve van, az megpróbálja javítani hangulatát. Vannak, akik ilyenkor édességet esznek, mások shoppingolnak vagy tornáznak. Ezeken kívül azonban hatásosabb módszerekhez is nyúlhatunk annak érdekében, hogy újra boldogabbak legyünk.

Boldogító szex

Molnár Tamás szexuálpszichológus szerint a gondjainkat ugyan nem oldja meg, de a biológiai hatás mellett önértékelésünknek igazán jót tesz a szex.
– A szexuális együttlét olyan örömforrás, aminek következtében először adrenalin, majd endorfin, vagyis szerelem- és boldogsághormonok szabadulnak fel testünkben. A lényeg, hogy a testi kapcsolatunk legyen oldott, felszabadult, hiszen így biztos az elégedettség, amely kedvezően hat a kedélyállapotunkra – magyarázta a szakember.

Delhusa Gjon spirituális energiát használ

Az egyik jól bevált módszer a pozitív hely használata. Az ilyen jó energiákkal feltöltött helyszíneket az ezotéria ismerői is ajánlják. Delhusa Gjon énekes például otthonában készített önálló szentélyt.

– A pozitív helyet nekünk magunknak kell létrehoznunk. Először válasszunk ki egy kellemes helyszínt a lakásunkban, ahol lehetőleg könnyű félhomályt teremteni, és helyezzünk oda egy kényelmes fotelt! A módszer lényege az, hogy fel kell tölteni a helyet pozitív erőkkel vagy ha úgy tetszik, spirituális energiával. Erre mindenki képes: töltsünk naponta legalább 15-20 percet ezen a helyen, közben idézzük fel magunkban éle-tünk legszebb pillanatait – mondta az énekes. – Lehetőleg ne csupán a történeteket, de érzéseinket is emlegessük magunkban! Gondolhatunk vágyainkra vagy álmaink megvalósulására. Idővel ez a módszer derűssé tesz, és kitűnő technika a stressz vagy a depresszió ellen.

Támogatnak a vitaminok

Ha egyik módszer sem segít, és semmilyen magyarázatát nem találjuk rosszkedvünkre, akkor az egészségükkel lehet baj.

– Ha nincs elég vitamin, nyomelem és ásványi anyag szervezetünkben, akkor fáradékonyak, levertek leszünk, és a jókedvünk is elszáll. A kellően vegyes étrend mellet lelkiállapotunknak is üdének kell maradnia, de ha fogyókúrázunk, vagy betegek vagyunk, akkor elsősorban B-vitaminokat és nyomelemeket veszítünk, így ezeket kell bevinnünk, természetesen orvosi felügyelet mellett – javasolta Bense Tamás belgyógyász.

Sikerélményt szerez az alkotás

– A kiteljesedés módszere hosszú távon megbízható eszköz, mert sikerélményt szerez – mondta Erdélyi Alisza neuropszichológus. – A kiteljesedésnek több módja van. Például edzhetjük az emlékezőtehetségünket vagy a figyelmünket, idegen nyelveket tanulhatunk vagy fejleszthetjük az alkotóképességünket. A legfontosabb az, hogy a kiválasztott foglalatosság mindig élvezetes legyen.

Felidézik a kellemes perceket az illatok

Egyes illatok is jókedvre derítenek – állítja Takács Éva aromaterapeuta. – A külvilágtól kapott érzetek közül a szagok, illatok hatnak a legerősebben a hangulatunkra. Mindenkiben más és más illatok keltenek szép emlékeket. Egyesek a zöld almára esküsznek, míg mások a tenger illatára vagy a benzin szagára.Az orrunkban tárolt illatok hatására kedves emlékeink ébrednek fel, amelyek megnyugtatnak, jókedvre derítenek.

Tudományos kutatások bizonyították, hogy a citrom, a levendula és a fahéj illata a legtöbb emberre kedvezően hat. Ezeket illóolajok formájában párologtató eszközökkel lehet a levegőbe juttatni – tanácsolta a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy