Test és lélek

Bánsági Ildikó: Tudom, milyen a jó anyós

Bors

Létrehozva: 2018.03.21.

A Csak színház és más semmi harmadik évadában Bánsági Ildikó is szerepel, ám rendkívül szórakoztató karakterével ellentétben teljesen mást gondol az anyósságról. A népszerű sorozatban nem felhőtlen a kapcsolata a menyével, de a színésznő szerint alaptörvény, hogy a gyermekeinkhez tartozókat ugyanúgy szeretni kell.

A színházban nincs akkora rohanás

A Csak színház és más semmi új évadában a rendezőt alakító Csányi Sándor édesanyjaként bonyolítja a történetszálat. Hogy emlékszik vissza a forgatásra?

Lilla Magazin kéthetente pénteken a Borsban - keresse az újságárusnál!

Olvasson kényelmesen: fizessen elő a Borsra!

Nagyon szerettem, kellemes volt a stábbal, a kollégákkal játszani, már az első nap belerázódtam a történetbe. Ám igazán a forgatás közben kaptam rá ennek a nőnek az ízére, ezért jó lett volna, ha egy kicsit több idő jut a felvételekre. Mert aztán sorra jöttek az ötleteim, fűztem volna még a szálat. Azt mondták a karakterről, hogy egy nagyszerű színésznő, és egy picit efelé is elvittem volna a történetet. Persze az jó kérdés, ha olyan nagy színésznő, akkor miért csinál butaságokat, például rendszeresen visszajár az orvosához, hogy nagyon szép legyen, de végül már a mandula is kiesik a szájából... Nagyokat szórakoztunk ezeken a jeleneteken.

A teljes interjút elolvashatja a pénteki Lilla magazinban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy