Gordon Ramsay mindig is megosztó személyiség volt: vannak, akik rajonganak egyedi stílusáért, mások viszont azonnal falra másznak tőle, amikor meghallják a gyakran nyers modorú sztárséfet, aki legújabb nyilatkozatával ismét sokakat felháborított: elárulta, hogy ő mindig az első osztályon utazik, gyerekei viszont csak a turista osztályra kapnak jegyet.

Nem mindennapi interjút adott a Pokol konyhájának korábbi séfje. Gordon Ramsay éppen a gyereknevelési módszereiről beszélt a Unilad riporterének, amikor elmondta, hogy van egy furcsa családi szokásuk: gyermekei addig nem utazhatnak első osztályon, amíg nem dolgoztak meg érte.
Amikor nyaralni megyünk, akkor én és a feleségem mindig az első osztályra foglalunk helyet, a gyerekek pedig a turista osztályon utaznak. Együtt szállunk fel és le, de nem akarok pluszban arra költeni, hogy a gyerekek is velük üljenek. Nekik is mindig elmondom, hogy gondoljanak bele, hogy mennyi pénzt égetnének el azzal, ha minden alkalommal első osztályon repülnének. Sokszor kérdezik, hogy ennivalóért beugorhatnának-e hozzánk. Én közöltem velük, hogy hozzanak magukkal a gépre elemózsiát, és rendben lesznek. Most ez erősen hangozhat, de egy 14 évesnek mi szüksége van rá, hogy egy hátra dönthető székben utazzon?
– tette fel a kérdést Gordon Ramsay.
A sztárséf ezen a ponton érezte, hogy a riporter furcsán néz rá, ezért hozzátette:
Azért fontos ez a szabály, mert így a gyermekeim két lábban a földön maradnak, és motiváltak lesznek azért, hogy megdolgozzanak a sikerért. Tudni fogják, hogy mikor jön el az a pont, amikor megengedhetik maguknak, hogy velünk üljenek az első osztályon.
Ramsay szavai nem arattak osztatlan sikert a közösségi médiában. Az X-en (korábban Twitter) sorra jelentek meg azok a kommentek, amelyek azzal vádolták a mesterszakácsot, hogy a gyerekein spórol, ahelyett, hogy példát mutatna nekik – írja a Life.hu.
Ezek azonban nem ingatták meg a séfet, aki visszavágott a kritikusainak:
Nem szégyellem magam! A feleségem és az én döntésem, hogy hogyan fegyelmezzük a gyerekeinket, és mi őszintén hiszünk benne, hogy ezzel megtanítjuk nekik a pénz és a munka értékét!
– jelentette ki Gordon Ramsay.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.