Sport

Visszaül a versenyautóba az amputált lábú pilóta

cs

Létrehozva: 2014.01.25.

Paralimpiai győzelmei után újra autóversenyzőnek áll Alessandro Zanardi. A versenybalesetben mindkét lábát elvesztő korábbi F1-es pilóta 47 évesen a Blancpain-sorozatba száll be egy BMW-vel.

Zanardi már többször bebizonyította: igazi harcos. A 2001-ben dupla láb-amputáción áteső olasz sportembernek alig három év kellett, hogy újra visszaüljön a volánhoz, és egy átalakított túraautóval 2005 és 2009 között négy futamgyőzelmet is szerzett.

Majd 44 évesen gondolt egyet, és felcsapott paralimpikonnak, s kézzel hajtott kerékpárral két aranyérmet nyert a londoni játékokon. Most, 47 évesen pedig boldogan jelentette be, hogy idén egy BMW Z4 GT3-as kocsival gurul pályára.

– Még ha 2009-ben egy időre abba is hagytam az autóversenyzést, a szívemben azért mindig pilóta maradtam – indokolta meg Zanardi, hogy miért vállalta az új kihívást. A veterán olasz nagyon lelkes, versenymérnökeivel máris éjt nappallá téve dolgozik az új gépen.

A BMW motorsportfőnöke, Jens Marquardt büszke rá, hogy sikerült megnyerniük az ügyüknek a legendás sportembert. – Alex emberi és sportolói nagyságát tekintve is igazi példakép számunkra. El sem tudom mondani, micsoda öröm, hogy egy ilyen csodálatos pilóta pont a mi autónkkal tér vissza – áradozott Marquardt.

Zanardi természetesen speciális kocsit kap a gyártótól, amelyen mindent kézzel lehet irányítani – gázt adni is –, és a tervek szerint az április és november közötti hét versenyhétvégéből hat futamot vállal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515420
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515420
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja