UEFA-engedély kell a fiesztához

Szurkolóira is számíthat a Ferencváros a Molde elleni BL-rájátszásban. A drukkerek ismét fiesztát varázsolhatnak a sasszoborhoz.
Szurkolóira is számíthat a Ferencváros a Molde elleni BL-rájátszásban. A drukkerek ismét fiesztát varázsolhatnak a sasszoborhoz.

A Fradi-táboron biztosan nem múlik majd a továbbjutás a Molde elleni BL-rájátszásában. A szurkolók a Dinamo Zagreb elleni meccshez hasonlóan ismét a sasszoborhoz szerveznek összejövetelt, céljuk pedig ugyanaz: 12. játékosként annyi erőt adni a csapatnak, hogy a Norvégiában elért 3-3 után itthon olyan eredmény szülessen, amivel 25 év után ismét összejön a BL-csoportkörös szereplés.

Két héttel ezelőtt fantasztikus hangulatot varázsoltak a szurkolók a sasszobornál © Bors

Két héttel ezelőtt nem győzték hangsúlyozni a focisták és Szerhij Rebrov vezetőedző, mennyi erőt adott az 1500 fős dukkersereg a csapatnak, amely a támogatásukkal kiejtette a jóval esé­lyesebbnek számító horvát baj­nokot.

– Most is hasonló létszámra számítok. A látvány csak másodlagos, a célunk az, hogy kintről is jól hallják a buzdításunkat a játékosok – mondta a Borsnak a Fradi szurkolói csoportjának, a Green Monstersnek a vezetője, Hamberger Ádám, aki kiemelte: csak ma kapnak választ az UEFA-tól, hogy megtarthatják-e a rendezvényt.

Hamberger Ádám, a Fradi-tábor vezetője nagyon bízik abban, hogy együtt ünnepelhetik a főtáblára jutást a játékosokkal a stadionon kívül © Bors

– Nem akarjuk, hogy esetleg miattunk kapjon büntetést a klub, mert a járvány ellenére tömeg biztatja a csapatot a stadionon kívül. Két héttel ez­előtt megadta az engedélyt az európai szövetség. Hasonló ítéletben bízunk most is. Hamberger hozzátette: nem számít könnyű meccsre, de úgy véli, most minden adott, hogy a Fradi bejusson a csoportkörbe.

Visszatérhetnek a szurkolók

Az UEFA sikeresnek ítélte a budapesti Puskás Arénában korlátozott számú néző előtt megrendezett európai Szuperkupa-meccs lebonyolítását, ezért már a héten dönthet arról, hogy az égisze alá tartozó versenysorozatokban (BL, EL, Eb-pótselejtező, Nemzetek Ligája) mikor térhet vissza a közönség a lelátókra.

Pogácsától a sós rúdig! A legfinomabb sós vendégvárók az ünnepekre

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors