Sport

Szatmári András: rejtvényfejtő világbajnok

Füredi

Létrehozva: 2017.12.15.

Mostanában folyton ki-, meg bepakolásból áll Szatmári András élete: a karácsony előtti időszakban megjárja a Buda­pest– Győr–Mexikó „háromszöget”.

– Szabadidő? Az most nincsen – válaszolta a 24 éves világbajnok kardvívó, mielőtt csütörtök reggel elutazott volna az év utolsó nagy versenyére, a cancúni világkupára.

– A barátnőmmel terveztük, hogy megnézzük a Viszkisről szóló filmet, ám az országos bajnokság miatt ez a program egyelőre elmaradt. Rég jutottunk el színházba, moziba, igaz, filmeket otthon is szoktunk nézni – mondta András, aki együtt él barátnőjével.

– Negyedik éve alkotunk párt. Mindketten tanulunk, ő a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogot, én pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem kereskedelmi és marketing szakán.  Nagyon szeretjük a kutyákat, mindkettőnknek van egy vizslája, igaz, a szülők gondozzák őket, így játszani is akkor szoktunk velük, ha látogatóba megyünk. A Vasas versenyzője a könyvolvasáshoz olykor lustának érzi magát, inkább újságokat, sportot olvas, és  nagy szenvedélye a rejtvényfejtés.

– Ha hosszabb útra utazom, mint most Mexikóba, mindig viszek egy halom rejtvényt, és ilyenkor azért egy-egy könyv is bekerül a csomagomba. Könnyedebb művek jöhetnek szóba, legutóbb egy japán író művét olvastam – mondta még a felszállás előtt. A rejtvények közül az egyszerűbbeket kedveli, amikhez nem kell térkép vagy más segédeszköz, mert azzal már nem az igazi a rejtvényfejtés. Gárdos Gábor tanítványa az év végi „versenyhajrá” miatt az idén épp hogy hazaér karácsonyra a mexikói Grand Prix-ről, nem sok ideje marad az ajándékvásárlásra.

– Szűk családi körben szoktuk tölteni az ünnepeket, és inkább az együttlét a fontos, nem az ajándékozás – vallotta meg. 

Történelmet ír

Szatmári András az idén robbant be a köztudatba azzal, hogy a lipcsei felnőtt vb-n aranyérmet nyert. Erre 27 évet várt a magyar kardvívás. Győzött a tajvani universiadén is, majd a november végi ob döntőjében a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áront legyőzve védte meg címét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja