Sport

Suárez réme fenyegeti a kilúgozott címvédőt

T. N.

Létrehozva: 2020.10.21.

A vírushelyzet miatt két hónap után ismét a BL-ben lép pályára a Bayern München, amely kissé elgyötörten várja a hihetetlenül kellemetlen ellenfélnek számító Atlético Madridot.

A Bajnokok Ligája címvédője, a Bayern az előző idény negyeddöntősét, az Atléticót látja vendégül az Allianz Arénában. A vendégcsapat köztudottan kellemetlen ellenfél hírében áll, ráadásul a spanyol bajnokságban eddig lejátszott négy meccsén mindössze egyetlen gólt kapott. Ezzel szemben a bajorok hátul eléggé „hézagosak”, hiszen ugyanennyi meccsen ők már nyolc kapott találatnál járnak a Bundesligában.

A gyengébb védekezés, a figyelmetlenség a németek sűrű programjának is köszönhető. Nem elég, hogy mindössze 60 napja játszották a BL-döntőt, azóta a bajnokik mellett európai és német Szuperkupát, valamint Német Kupa-meccseket is játszottak, az Atlético elleni össze­csapás hat napon belül a harmadik fellépésük lesz.

Már annak is örülünk, hogy szerdán játszunk az Atlético ellen, mert így egy nappal több időnk van a felkészülésre – magyarázta a bayernes Manuel Nauer, az előző BL-idény legjobb kapusa. – A spanyolok megérdemelték, hogy az előző idényben a negyeddöntőig jutottak, erősek, kényelmetlen ellenük futballozni.

Mégis a hazai környezet mellett miben bízhat még a Bayern? Például abban, hogy Thomas Müller újra válogatott formában futballozik. A Nationalelfben 100-szor pályára lépett 31 éves támadó minden tétmeccset figyelembe véve öt gólnál és négy gólpassznál jár.

Mindenki láthatja, hogy jól megy a játék, meglátjuk, hogy kapok-e újra meghívót – jelentette ki Müller. A spanyoloknak a brutálisan jó védekezésük mellett szintén egy kiváló támadó, a Barcelonától szerződtetett Luis Suárez szállíthatja a sikert. Az uruguayi már három bajnoki gólnál és egy gólpassznál jár, és a müncheniekre is a frászt hozhatja.

Szoboszlaiban BL-hőst látnak

A Salzburg középpályása, Szoboszlai Dominik is felkerült a brit Daily Mail azon listájára, amely a Bajnokok Ligája legtehetségesebb tinijeit gyűjtötte össze. A lap olyan fiatal focistákat sorol fel, akik hasonló utat járhatnak be, mint a Dortmund norvég válogatott csatára, Erling Haaland. A 20 éves futballista az előző idényben a Salzburg színeiben hat meccsen nyolc gólig jutott a legrangosabb európai kupasorozatban, míg az egyenes kieséses szakaszban már dortmundiként még kettőt jegyzett, így tíz találatával a második helyen végzett a bayernes Robert Lewandowski mögött a góllövőlistán. Sztáralakulatok sora könyörgött a kegyeiért tavaly télen, végül a német sztárcsapatban kötött ki. Hasonló jövő előtt áll Szoboszlai is, aki olyan nevekkel emlegetnek együtt, mint például a barcelonai Ansu Fati.

Szoboszlai Dominik

  • Kor: 19
  • Klub: Salzburg
  • A Daily Mail érvelése: Elképesztő formában futballozik a magyar középpályás, akiért már januárban sztárklubok csaphatnak le. Az idei szezonban háromszor volt eredményes és ugyanennyi gólpasszt is kiosztott. Fiatal kora ellenére a Salzburg húzóembere.

Mason Greenwood

  • Kor: 19
  • Klub: Manchester United
  • A Daily Mail érvelése: Az előző szezonban oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Manchester United bronzérmes lett az angol bajnokságban. 19 gólt szerzett az összes tétmeccsen, ezzel pedig a klub egyik legeredményesebb játékosa volt. Az idei BL-ben is vezérszerep hárulhat rá.

Ansu Fati

  • Kor: 17
  • Klub: Barcelona
  • A Daily Mail érvelése: 17 évesen már stabil tagja a Barcelonának. A csodatini még Lionel Messin is túltesz. Az argentin klasszis ennyi idősen mindössze kilenc meccsen jutott szóhoz, és csupán egyetlen gólt szerzett, míg Fati 36 találkozón 11-szer volt eredményes.

Dejan Kulusevski

  • Kor: 20
  • Klub: Juventus
  • A Daily Mail érvelése: A svéd szélső már az első idénybeli teljesítményével elvarázsolta az új vezetőedzőt, Andrea Pirlót. Játéka annyira meggyőző volt, hogy többször sikerült kiszorítania a csapatból a klub egyik legnagyobb sztárját, Paulo Dybalát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja