Sport

Zaklatás miatt léphetett vissza az olimpiai bajnok tornásznő

szs

Létrehozva: 2021.07.29.

Senki sem érti, miért nem segítette az amerikai női tornászválogatottat a csapatviadalon a Rióban aranyérmes Simone Biles. Volt csapattársa, Andrea Orris sejti ennek okát.

Forrás: AFP

Akár hat aranyérmet is nyerhetett volna Tokióban Simone Biles. Ám előbb visszalépett a csapatversenytől, és az is bizonytalan, hogy a szerenkénti fináléban bemutatja-e tudását...

Döntését mentális gondokkal magyarázza – bár a legelső hírek még sérülésről szóltak. Mindenesetre emiatt az USA csak második lett csapatban az oroszok mögött. Andrea Orris, Biles korábbi versenyőztársa úgy nyilatkozott, a kiváló tornásznő aligha lép a szerekhez már Tokióban, mert bár az ugrásban valóban összeszedett egy kisebb lábsérülést, de a lelki gondjai ennél sokkal jelentősebbek.

Orris azt mondta, Simone egyike azoknak a tornászlányoknak, akiket Larry Nassar csapatorvos szexuálisan zaklatott. 

Nem is kevés ezek száma, hiszen állítólag 150 lányt zaklathatott, ráadásul 37 ezer gyermekponográf fotót is találtak nála. Ezért 2018 februárjában összesen 175 év börtönnel sújtották, így aligha kerül ki élve a rácsok mögül. Előbb Tucsonban került sittre, de mivel ott megtámadta egy rabtársa, átszállították az orlandói börtönbe.

Orris kiemelte: Simone Biles emlékezetében kitörölhetetlen nyomot hagyott Nassar gaztette, szerinte ez okozta az olimpiai bajnoknő tokiói lelki összeomlását.

Kérdés, a szerenkénti finálékig összeszedi-e magát, faggatták Orrist, amire ő rövid, de lényegretörő választ adott:

Kétlem. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja