Sport

Elképesztő sorscsapás: árván maradt a fiatal magyar pólós és 14 éves húga

Bors

Létrehozva: 2021.04.03.

Az egész honi vízilabdasport összefogott, hogy segítséget nyújtson az UVSE 21 éves pólósának és 14 éves húgának. Egy év alatt maradtak árván.

Forrás: Madar Dávid / Nemzeti Sport

Szülők nélkül maradt Seeler Botond és 14 éves húga, Fruzsina. Édesanyjukat tavaly nyáron veszítették el, csütörtökön pedig édesapjuk, Csaba belehalt a koronavírus-fertőzés okozta szövődményekbe. Az egész sportág megrendült, de azonnal példás összefogás indult a megsegítésükért. Aki csak tehette, közzétette a felhívást, és Botond nevelőegyesülete, az UVSE is fogja a fiatal sportoló kezét. Anyagi és lelki támogatást szeretnének nyújtani neki és testvérének. Habár a fiatal sportoló már a felnőtt csapat tagja, eltartani magukat egyelőre nemigen tudja.

Csapata mindenben segíti

Ez egy nagy család, ahova Botond bármikor hazajöhet. 10 éves kora óta az egyesületünk sportolója, ez a második otthona, úszni is itt tanult meg, kötelességünknek érezzük, hogy minden létező segítséget megadjunk nekik, amire szükségük van

– mondta elérzékenyülve a Bors megkeresésére Vincze Balázs, az egyesület szakmai igazgatója és egyben a férfi szakág vezetője.

bárki segíthet botondékon

Felesleges lett volna megkérdeznem, hogy van: egy éven belül veszítette el a szüleit, természetesen nagyon rossz lelki állapotban van. Inkább arról beszéltünk, miképp kezeljük a segítségüket szolgáló alapot, amit a rossz hírt követően azonnal létrehoztunk. Az elmúlt napokban egyébként már érkeztek is felajánlások – fogalmazott Vincze, aki azt kéri, aki segítene, keresse az UVSE Vízilabda Sportegyesület.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja