Sport

Rossi, Orban és Vinícius is nyelvtanárhoz jár - Magyarul tanulnak a válogatott sikeréért

K. B.

Létrehozva: 2018.10.10.

Görögország - Magyarország, Péntek, 20.45, Tv: M4 Sport. <p></p>

Forrás: AFP, Bánkúti Sándor

Fociválogatottunk újonca, Willi Orban legutóbb gyermekként beszélt magyarul, de most megint tanulja a nyelvet. Miként Vinícius Paulo és Marco Rossi kapitány is.

A magyar apától és lengyel anyától született, Németországban nevelkedett védő – azok után, hogy bekerült a nemzeti csapatunkba – fontosnak tartja feleleveníteni  magyarnyelv-tudását.

– Sziasztok! – kezdte a sajtótájékoztatót magyarul anyakönyvezett nevén Orbán Vilmos Tamás, majd németül folytatta: – Gyerekként aputól sokat tanultam, de ötéves voltam, amikor a szüleim elváltak. Azóta sajnos elveszett a nyelvtudásom – tette hozzá a védő, akinek lipcsei klubtársa, Gulácsi Péter pár szót ugyan már tanított, de vélhetően magántanár segítségével, önszorgalomból igyekszik majd elsajátítani a nyelvünket Németországban.

Válogatottbeli csapattársa, Vinícius Paulo tavalyi honosítása óta ugyanígy tesz, ő magyar feleségétől és kisfiától is sokat tanul.

– Nem mondom, hogy könnyű… Sőt kifejezetten nehéz, de ha az ember szorgalmas, akkor sikerülhet – nyilatkozta a brazil származású védő. A Vidinél és a válogatottnál is elmondták lapunknak, hogy a játékos azóta szinte már mindent megért magyarul, de bővebben válaszolni még inkább angolul szokott, ahogy az interjúkat is egyelőre ezen a nyelven adja.

– Megtanulok magyarul, ha szövetségi kapitány leszek – tett ígéretet még egy évvel ezelőtt Marco Rossi is, aki második hazájának tartja az országot, és hónapokkal később le is ülhetett a nemzeti csapat kispadjára. Első sajtótájékoztatóján az olasz szakember szintén magyarul köszöntötte a résztvevőket, és az MLSZ-től megtudtuk: Rossinál szintén folyamatban van a nyelvtanulás. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított