Sport

Hoppá: jobban keresnek a dögös ringlányok, mint a ketrecharcosok

szs

Létrehozva: 2021.05.13.

A jelek szerint jobban megéri ciciket mutogatni az MMA-ketrecben, mint pofont osztani, vagy éppen állni a fejrúgásokat.

Forrás: AFP

Az alkalmanként ketrecharcossá előlépő influenszer, Jake Paul meglepő nyilatkozattal állt elő.

1000 DOLLÁROS CICIK

Szerinte a UFC-szervezet által rendezett MMA-meccsek harcosainál is több pénzt markolnak fel a menetek közötti szünetekben a táblát körbehordó, kellemes domborulatokkal megáldott ringlányok.

Rendezvényenként akár 1000 ezer dollárt is keresnek azzal, hogy illegetik-billegetik magukat.

Az egykori Playboy-modell, Arianny Celeste egy UFC-idény alatt egmyillió dollÁRT keresett, miközben egy szerencsétlen harcos meccsenként legfeljebb 12 ezerrel gazdagodik - árulta el Paul.

Hozzátette, Dana White, a UFC ura a múltban csakis Habib Nurmagomedovot, manapság pedig Conor McGregort helyezte előtérbe, ők ketten csillagászati pénzeket kaptak.

FÉLMILLIÓ A KIÜTÉSÉRT

De az is visszatetsző, hogy legutóbbi ellenfelem, Ben Askren 500 ezer dollárt markolt fel azért, amiért az első menetben kivégeztem - húzta alá Paul.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695312
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695312
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított