Sport

Foci-Eb: a németek simán legyőzték a portugálokat

Bors

Létrehozva: 2021.06.19.

A hazaiak ezzel javítottak a franciáktól elszenvedett vereség után.

A német válogatott egygólos hátrányból fordítva magabiztos, 4-2-es győzelmet aratott a portugál csapat felett szombaton a labdarúgó Európa-bajnokság magyar érdekeltségű F csoportjának második fordulójában, Münchenben.

A hazaiak ezzel javítottak a franciáktól elszenvedett vereség után, a portugálok viszont nem tudták megszilárdítani pozíciójukat azt követően, hogy az első fordulóban legyőzték a magyarokat.

A szerdai zárás előtt a franciáknak négy, a németeknek és a portugáloknak három-három, a magyaroknak pedig egy pontjuk van.

Nagy lendülettel vetette bele magát a mérkőzésbe a német válogatott, amely már az ötödik percben kapuba talált Gosens révén. A játékvezető azonban les miatt nem adta meg a gólt, mivel a labdát ugyancsak megjátszani igyekvő Gnabry egy picit előrébb állt a beadás előtt.

Továbbra is lendületben maradtak a hazaiak, letámadták a portugálokat, akik szervezetten védekeztek, majd az első ellentámadásukból gólt szereztek. Cristiano Ronaldo tovább javította rekordját azzal, hogy a 12. Eb-gólját szerezte.

A hátrányba került németeknek bő tíz percükbe telt, amíg összeszedték magukat. Azután ismét bátrabban rohamoztak, megint többször sikerült megzavarniuk a portugál labdakihozatalt, érkeztek a beadások, ezeket a helyzeteket pedig a portugálok a hajrában három percen belül kétszer nem tudták jól megoldani.

A szünet után is eredményesen támadtak a németek, még a második játékrész fele előtt két újabb gólt szereztek, amire már csak egy portugál válasz érkezett. Mindkét oldalon jöttek a cserék, a németek igyekeztek őrizni az eredményt, a portugálok támadásaiban pedig volt veszély, de az eredmény már nem változott.

A labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának szombati eredményei, állása és további programja:

2. forduló:
Németország-Portugália 4-2 (2-1)
korábban:
MAGYARORSZÁG-Franciaország 1-1 (1-0)
    
A csoport állása:
1. Franciaország  2  1  1  -  2-1  4 pont
2. Németország    2  1  -  1  4-3  3
3. Portugália     2  1  -  1  5-4  3
4. MAGYARORSZÁG   2  -  1  1  1-4  1

Korábbi eredmények:    
1. forduló:
Portugália-MAGYARORSZÁG 3-0 (0-0)
Franciaország-Németország 1-0 (1-0)

Az F csoport további programja:
3. forduló:
június 23.: Portugália-Franciaország, Budapest 21.00
június 23.: Németország-MAGYARORSZÁG, München 21.00

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141575_auto_resized.jpg
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713449112
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139233_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A mai MCC-Brussels balhéhoz, mielőtt a kormánypropaganda csúcsra járatja a hazudozást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713449112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713449112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget