Sport

Özil hátsójába ágyúztak a gúnyolódó drapérián

sz-ó

Létrehozva: 2014.03.13.

Csakúgy, mint a legutóbbi kiírásban, kiesett az Arsenal Münchenben. Az idei labdarúgó BL-bukásból kivette a részét az angolok német játékosa, a már a londoni találkozón is eléggé indiszponált Özil.

Egy évvel ezelőtt többet mutatott az Arsenal a bajor fővárosban. Akkor a hazai 1-3-as zakója után 2-0-ra nyert Münchenben, és csaknem kiejtette a hazaia­kat. Ezúttal a Bayern 2-0-s londoni előnyről kezdte a visszavágót, és esélyt sem hagyott vendégeinek a negyeddöntőre.

Az angol sajtó az Ágyúsok németjét, Mesut Özilt ostorozza, emlékeztetvén arra: olyan gyenge volt, hogy a szünetben lecserélték. Más kérdés, hogy Arsene Wenger edző nem a formája miatt döntött így, ellenkezőleg: Özil térd­ínsérülést szenvedett, és emiatt pár hétig nem játszhat.

Örülnek hát a bajorok, ugyanakkor pénzbüntetéssel számolhatnak. Az Allianz Arena lelátóján ugyanis egy drapérián a „Gay Arsenal” felirat virított, ami angolul utalás arra, hogy a vendégcsapat játékosai a férfi nemet kedvelik. Ráadásul látható, amint Özil pucér hátsórészét készül szétlőni a londoniak jelképe, egy ágyú. Az esetet az UEFA vizsgálja.

Wenger még megjegyezte, hogy az idei két derbijük alapján azt ajánlja, a Bayern hollandja, Arjen Robben csapjon fel műugrónak, mert Londonban és Münchenben is többször feldobta magát a levegőbe.

Emlékeztető
Bayern München–Arsenal 1-1 (összesítés: 3-1)
München, 68 000 néző
V.: Moen (norvég)
Gólok: Schweinsteiger (54.), ill. Podolski (57.)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302411
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302411
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!