Sport

Orbán is megszólalt az andorrai vereségről

Bors

Létrehozva: 2017.06.12.

Le kell-e mondania Bernd Storck szövetségi kapitánynak az Andorrától elszenvedett 1-0-ás vereség után a magyar válogatott éléről? – szegezte a kérdést a miniszterelnökhöz az atv.hu. Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) élén olyan emberek vannak, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek a futball világon kívül is. Az a vezetés van az MLSZ-ben, amelyik a megsemmisítő 8-1-es amszterdami vereség után is megtalálta a helyes utat. „Mindannyian abban bízhatunk, hogy Csányi Sándor elnök úr és csapata kellő mérlegelés után bölcs döntést hoz. Ebben van minden reményünk” – idézte a lap a kormányfőt.

Mint ismert, Magyarország válogatottja 2013-ban szenvedett súlyos vereséget Hollandia csapatától az akkori vb-selejtezőn. Az akkori szövetségi kapitány, Egervári Sándor lemondott a csúfos blamázs után.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a mezőkövesdi klub elnöke viszont már konkrétan úgy fogalmazott, hogy mennie kell a szövetségi kapitánynak: „Ez 90 perc volt, de több mindent jelez, például azt, hogy a magyar labdarúgás nem jó irányba halad.”

Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője szerint viszont maradnia kell Storcknak, hiszen „ha jól emlékszem, ifjúkoromban én jó tanuló voltam, de nekem is becsúszott egy-két rossz jegy.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget