Sport

Ok nélkül törte be egy olasz DJ orrát a világ leghíresebb ketrecharcosa

Bors

Létrehozva: 2021.10.19.

<p>Sebzett vadként viselkedik Conor McGregor. Az ír ketrecharcos rövid időn belül a harmadik emberre támadt rá erőszakosan, ezúttal Rómában ütött ki egy híres olasz DJ-t ok nélkül. </p>

A világ leghíresebb ketrecharcosa, Conor McGregor a feleségével és kisfiával együtt napok óta Rómában tartózkodik, mert a gyereket a Vatikánban keresztelik meg. Csakhogy az egyik este a Saint Regis hotelben tartott partin az ír sportoló nemes egyszerűséggel kiütötte Francesco Facchinetti híres olasz DJ-t.

A lemezlovas szintén bulin tartózkodó felesége hisztérikus rohamot kapott, amikor meglátta, hogy a férje szájából, orrából ömlik a vér. McGregort az egyik biztonsági embere és két másik személy rángatta el a férfitól, aki hajnali 5.30-kor ki is hívta a helyszínre a rendőrséget, és feljelentést tett. 

Az egyik percben barátságosan beszélgettünk, a másikban pedig egy hatalmasat ütött bele az arcomba – elevenítette fel a történteket Facchinetti a Daily Mailnek. – Együtt ittunk egy italt, és minden rendben volt, ám hirtelen megváltozott. Pár centire voltam tőle, amikor a jobb kezével telibe vágott. Visszafelé repültem, és nekicsapódtam az asztalnak. Teljesen ledöbbentem. Minden tiszta vér volt, a feleségem pedig hisztérikussá vált, sikoltozni kezdett. Semmi oka nem volt rá, hogy beverjen nekem. Egyáltalán nem provokáltam. McGregor egy erőszakos ember.

Az olasz lemezlovas, akinek állítása szerint eltört az orra és megzúzódtak a csigolyái az ütéstől és a zuhanástól, hozzátette, nem akarja, hogy az ír ketrecharcos börtönbe kerüljön, de tanulja meg: attól, hogy híres és gazdag, még nem üthet csak úgy meg bárkit ok nélkül.

McGregor a sérülése óta teljesen meg van őrülve, nemrég az MTV Music Video Awards-on ütötte meg kis híjján az amerika rapper, Machine Gun Kellyt, két éve pedig egy kocsmában vert meg egy 50 éves férfit, mert az nem akart vele meginni egy whiskyt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított