Sport

Nyilasi: Cé Ronaldo ideges, mert Portugália gyengén muzsikál

Bors

Létrehozva: 2016.06.20.

Forrás: Cser Dániel

Úgy tizenötmilliónyi magyar imádkozik azért, hogy Cristiano Ronaldo szerda estig ne találja meg a góllövőcipőjét. A portugálok csillaga eddig nem sokat mutatott – Ausztria ellen például büntetőt hibázott – a Real Madridban sokszor megcsodált félelmetes tudásából. Jó lenne az utolsó csoportmeccsre is átmentenie eddigi szerény Eb-formáját.

A fiúk érzik, hogy egy ország áll mögöttük, nem féltem őket, eksztázisban játszanak, és biztos vagyok benne, hogy helytállnak Portugália ellen is – mondta Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendás futballistája.

– Cristiano Ronaldo pedig egyszerre előnyt és hátrányt is jelent a csapatának. A társait folyton kritizálja, szinte mindent ő akar csinálni, egy szabadrúgást sem enged át másnak. S hogy ki tudja megállítani? A bomba formában lévő Ronaldót nagyon kevesen, de okos területvédekezéssel, egymás kisegítésével őt is megfé­kez­hetjük. Különösen most, hogy lát­szik rajta az idegesség. Ma­gyar­ország igazi csapat, míg Por­tu­gália inkább csak tizennyolc – igaz, kitűnő – futballistából áll.

Nyilasi szerint mentálisan fáradt el a 128 válogatottságával rekorder CR7, nem véletlen, hogy a BL-győzelem után elment egy hétre kikapcsolódni. A magyar válogatottban megvan az egészséges labdaéhség, míg a nagy bajnokságokban szereplő portugálok – és a többi nagy csapat játékosai – túlterheltek.

– Hinnünk kell a továbbjutásban – nyilatkozta Ronaldo. – Ha nyerünk Magyarország ellen, továbbjutunk. Nem fog örökké tartani a pechsorozatunk.

Egy kis segítség a sógoroktól

A Portugália elleni győzelem, de már a döntetlen is csoportelsőséget jelentene a magyar válogatottnak. Ha netán kikapunk és Izland megveri Ausztriát, a harmadik helyen zárunk, és a török–cseh mérkőzésen „hazai” győzelemért, illetve ikszért szoríthatunk, s persze, azért, hogy a  világbajnok németek megverjék az észak­íreket. Ha ez a kettő bejön, biztosan nyolcaddöntősök vagyunk. Vereséggel is továbbjuthatunk a második helyen: ha Ausztria legyőzi, vagy egy pontot szerez Izland ellen. A hat csoportból az első két helyezett és a négy legjobb harmadik jut a 16 közé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713408010
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713408010
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713408010
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713408010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713408010
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget