Sport

Nem hozott azonnali áttörést az Eb-szereplés

Bors

Létrehozva: 2016.07.15.

A nyolcaddöntős Eb-szereplés ellenére egyelôre nem kapkodnak az európai nagycsapatok a magyar válogatott futballistákért.

Forrás: AFP

Habár szinte minden szakértő arról beszélt az Európa-bajnokság előtt, hogy akár egyetlen jó meccs elég lehet a tornán, hogy válogatott futballistáink ázsiója megnövekedjék a nemzetközi piacon, egyelőre úgy fest, a nyolcaddöntő elérése sem hozta meg az azonnali áttörést.

Az európai átigazolási szezon augusztus 31-i zárásáig persze még sok idő van hátra, de úgy tűnik, nem kapkodnak a magyar focistákért a topcsapatok. Az első nagy dobás az olasz alsóházi élvonalbeli csapat, a Bologna és Nagy Ádám szerződéskötése, amely csütörtökön vált hivatalossá. A Fradi középpályása mellett Kádár Tamás olaszországi átigazolására szintén jó esély kínálkozik. Aztán viszont nagy a csend és a bizonytalanság.

A többség egyébként, úgy néz ki, marad a jelenlegi NB I-es együttesében, Fiola Attila, Elek Ákos és Lang Ádám viszont bizakodhat egy nyári, külföldi szerződésben, de túl sok konkrétum az ő esetükben sincs még. Ami a légiósainkat illeti: Dzsu­dzsák Balázs valószínűleg jobb csapatba igazolhat a Bursaspornál, Nikolics Nemanja Lengyelországból Kínába költözhet, Guzmics Richárd esetleg Németországban köthet ki, míg Stieber Zoltán és Szalai Ádám Bundesliga 1-es jövője bizonytalan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142868_auto_resized.jpg
origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501913
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501913
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget