Sport

NB I: Félmilliárdot bukik a kieső

(turcsik)

Létrehozva: 2017.05.06.

Nemcsak a bajnoki címért, hanem a másodosztály elkerüléséért is hatalmas harc várható a labdarúgó NB I hátralévő négy fordulójában. Még hat csapat eshet ki a már búcsúzó Gyirmót mellett.

Forrás: MTI

Ha látványos színvonal-emelkedést nem is hozott, arra mindenképpen jó volt az NB I-es focibajnokság 12 csapatra történő szűkítése, hogy az utolsó pillanatig kiélezett a harc a bajnoki címért és a kiesés elkerüléséért. Olyannyira szoros a mezőny, hogy matematikailag még a negyedik helyen álló Ferencváros is kieshet, ám reálisan nézve a 6.–11. helyen álló csapatok, az Újpest, a Paks, a Mezőkövesd, az MTK, a Diósgyőr és a Debrecen hatosából, és leginkább az utóbbi négy klubból kerül ki a Gyirmót melletti másik búcsúzó.

Az MLSZ által kiérdemelhető anyagi támogatás hatalmas különbsége miatt akár évekre visszavethet egy klubot a má­sodosztályba zuhanás. Amíg ugyanis az NB I-ben becslések szerint jelenleg egy idényre 500–600 millió forint narratív és eredményességi hozzájáruláshoz lehet jutni, addig az NB II-ben a legjobban szereplő csapatok is maximum százmillió forintot kapnak az MLSZ-től. Ennek ellenére az általunk megkérdezett klubok egyikénél sem készültek vészforgatókönyvvel arra az esetre, ha mégis bekövetkezne a baj. 

– Nekünk tavaly pontos gazdasági forgatókönyvünk volt arra az esetre, ha ki­esünk – árulta el. Vancsa Mik­lós, a bennmaradást az előző idény utolsó fordulójában kiharcoló Vasas ügyvezetője. – A szerződéseket úgy kötöttük meg, hogy kiesés esetén a légiósoké megszűnik, a fiataloké tovább él, azonban 30-40-50 százalékkal csökkennek a fizetések. Ahogy ezt az idei évünk bizonyítja, egy igazán erős, fiatal csapatunk lett volna az NB II-ben, jó eséllyel a feljutásra. Megértem, hogy a jelenleg nehéz helyzetben lévő klubok próbálják elhessegetni a gondolatot, de a Videoton és az FTC kivételével ma mindegyik NB I-es csapatnak számolnia kell a kieséssel, mert annyira kiegyenlített a mezőny. A búcsú persze nem jó dolog, de nem szabad szégyenként felfogni.

A veszélyzónás csapatok nem gondolnak az NB II-re

8. Mezőkövesd9-8-12; 32-44; 35 pont

A hátralévő mérkőzései: Honvéd (otthon), DVTK (idegenben), Paks (o), Vasas (i)
A klub álláspontja:

9. MTK 8-11-10; 23-30; 35 pont

A hátralévő mérkőzései: FTC (o), Honvéd (i), DVTK (o), Paks (i)
A klub álláspontja: Az MTK sem já­té­kosállományában, sem a szakmai fel­­­­­­­készültségét, sem pedig a múltját te­kintve nem másodosztályú klub. A téli szü­netben még kieső helyen álltunk, edzőt váltottunk, és a tavasszal egyszer sem voltunk a „vonal alatt”. Mi abszolút pozitívan tekintünk a bajnokság finise elé, még ha a győzelmek számát tekintve nem is állunk a legjob­ban. A Fradi elleni legutóbbi öt hazai meccsün­ket meg­nyertünk, szeretnénk folytatni ezt a sorozatot – Domonyai László klub­igazgató.

10. DVTK 10-4-15; 35-52; 34 pont

A hátralévő mérkőzései: Gyirmót (i), Mező­kövesd (o), MTK (i), DVSC (o)
A klub álláspontja: Egy pillanatig sem foglalkozunk a kieséssel, mert a DVTK nem fog bú­csúzni az NB I-től – Demkó Norbert sajtófőnök. 

11. Debrecen 9-7-13; 36-40; 34 pont

A hátralévő mérkőzései: Újpest (o), FTC (i), Honvéd (o), DVTK (i)
A klub álláspontja: Nem foglalkozunk a ki­esés gondolatával, kizárólag az előt­tünk álló, Újpest elleni hazai meccsre kon­cent­rá­lunk, hogy azt megnyerjük. Nincs semmilyen vész­forgatókönyvünk – Nyitrai Daniella saj­tófőnök.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142662_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497112
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget