Sport

Most derült ki, Michael Schumacher mindenkit becsapott

Bors

Létrehozva: 2021.02.20.

Korábbi csapatfőnöke buktatta le Michael Schumachert.

Eddie Jordan szerint Michael Schumacher becsapta őt, amikor a német sztár az első Forma-1-es futamára készült a Benettonnál – írja a Planet F1 oldal. Jordan 1991-ben a Benetton csapatfőnöke volt, és Schumacher bemutatkozása a Belga Nagydíjon történt meg. Azonban a futam előtt Jordan szerint a német legenda füllentett neki, amikor a belga pályáról, Spáról kérdezte őt.

„Becsapott, egyértelműen becsapott. A verseny előtt megkérdeztem tőle, hogy korábban volt-e már Spa-ban? Ha ezt kérdezed egy pilótától, akkor nyilván nem arra gondolsz, hogy turistaként járt-e ott. Arra gondolsz, hogy versenyzőként vezetett-e autót a pályán. Igent mondott, mert az apjával pár évvel korábban ott jártak, amikor Schumi gokartozott, de soha nem versenyzett. Szóval úgy állt rajthoz az első F1-es versenyén, hogy nem ismerte a pályát. Ha erre gondolunk, akkor még nagyobb eredménynek számít, amit az első futamán produkált.”

Schumacher a hetedik helyről rajtolhatott. Habár kuplunghiba miatt feladta a versenyt, mindenki megjegyezte a nevét, mert szenzációsan vezetett. Sikeres volt a bemutatkozása. Jordan sztorija kapcsán kiderült, Schumacher menedzsere is azt állította, hogy a német pilóta kiválóan ismeri a belga pályát, vagyis ketten füllentettek a Benetton főnökének.

Schumacher végül hétszeres világbajnokként zárta a Forma-1-es karrierjét. A német legenda 2013-ban síbalesetet szenvedett, azóta keveset tudni az állapotáról - írta a Ripost.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított