Sport

Minek kellett 6 évre szerződtetni László Csabát?

Bors

Létrehozva: 2015.07.04.

A labdarúgó Európa Liga selejtezőjében helytállt a Debrecen és az FTC, ám amit az MTK idehaza mutatott a szerb Vojvodina elleni 0-0-ja során, az siralmas.

Más meccset nézett László Csaba, az MTK edzője, aki a Vojvodina elleni 90 percet követően kijelentette: „A csapat közelebb állt a győzelemhez.” Ez akkor igaz, ha a szerbekre értette. A szerbek 14-szer lőttek Hegedüs Zsolt kapujára, rúghattak volna hármat. László tetézte furcsa nézőpontját, amikor kiemelte: a 90. percben becserélt „Schrammel Ádámnak volt egy jó elfutása”.

Az MTK-nak köze nem volt a meccshez, a játékosok fáradt őszi légyként lézengtek, állítólag László az elmúlt három hét során meghajtotta őket, mert nem volt állóképességük, a legendás Garami Józsi bácsi idején a taktika fontosabb volt...

Talán a László Csaba-féle új módszerek később hoznak sikert, egy tény: lesz ideje, hiszen – a mai futballban teljesen szokatlan módon – hat évre írtak vele alá szerződést. A klub állítólag úgy védi magát, hogy korábbi menesztése esetén nem a teljes hátralévő fizetését, csak néhány hónapnyi járandóságot kell kifizetni neki.

Az egykori MTK-ász, Gáspár József négyszeres válogatott kapus is teljesen kiakadt egykori klubja produktumát látva:

– Ennél jobb eredményt nem vártam, az MTK-nak ugyanis nincs válogatott szintű játékosa, másrészt valóban feltűnő a kondíció­hiány – mondta a 60 éves Gáspár. – Kérdem én: a Sándor Károly Akadémia tehetségei hová tünedeznek el, kit érdekel, hogy a kékek serdülő VII-es együttese mennyire ígéretes? A Vojvodina ellen a második 45 perc nem sok jót jelez a visszavágóra. Sajnáltam a csapat egyetlen igazán képzett játékosát, Kanta Józsefet, aki kiváló játékmester, de fizikálisan nem bírta a kihívást. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja