Sport

Messi-balhé, edzője szerint ezt mondta a PSG hisztiző sztárja

Bors

Létrehozva: 2021.09.20.

Lionel Messinek egyelőre nem megy a játék Párizsban, de gól vagy gólpassz helyett az első balhéja már megvolt.

Forrás: AFP

Lionel Messi elhúzta a kezét Mauricio Pochettino elől, miután a vezetőedző a Lyon elleni rangadó 76. percében – még 1-1-es állásnál – lecserélte a Barcelonától igazolt klasszist.

A Paris Saint-Germain trénere persze igyekszik tompítani a botrány élét.

– Azért döntöttünk a lecserélése mellett, hogy elkerüljük a sérülését. Sok fontos meccs vár még ránk, óvtuk a csapat érdekében. Az ilyesmi néha pozitívan csapódik le, máskor nemmagyarázta.

A hatszoros aranylabdás viselkedése ellentmondott honfitársa szavainak. Az is, hogy ekkor még döntetlenre állt a rangadó (a PSG végül Mauro Icardi 93. percben szerzett góljával nyert 2-1-re). Messi értetlenül, látványosan grimaszolva vonult le a pályáról, és elmaradt a pacsizásuk is.

– Megkérdeztem, hogy van. Azt válaszolta, jól. Ennyi történt, amikor lejött a pályáról – mondta a tréner, de arra nem tért ki, hogy játékosa nem fogadta a felé nyújtott kezét.

Messi harmadszor játszott a PSG-ben, de eddig sem ő, sem a Neymarral és Kylian Mbappéval alkotott „álomcsatársor” nem brillírozik. 190 játékperce alatt sem gól, sem gólpassz nem jött össze neki – eddig ez a balhé a legemlékezetesebb momentuma. A Lyon előtt a Reims is kikapott ugyan a párizsiaktól, de a klubnál kiemelten kezelt Bajnokok Ligáját soványka 1-1-gyel kezdték a belga Club Brügge vendégeként. 

Nagy pénz, kis foci

Lionel Messi csillagászati fizetése feszültséget szülhet még a dúsgazdag PSG öltözőjében is. A L'Équipe szerint a nettó 110 millió eurós (39 milliárd forint) gázsija miatt a szolgálatai több mint 200 millió euróba (70 milliárd forint) kerülnek a klubnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618511
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618511
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618511
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított