Sport

A németek sztárja nem kertelt: ezt mondta a magyarokról az Eb-meccs előtt

MTI

Létrehozva: 2021.06.22.

Joachim Löw szövetségi kapitány és játékosa, Mats Hummels szerint is nehéz mérkőzés vár szerdán a német labdarúgó-válogatottra a magyarok ellen a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

"Ismerjük a magyarokat, nagyon stabil a játékuk, a védelmük kifejezetten erős, veszélyesek lehetnek ránk" - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a kontinensviadal után a posztjáról távozó szakember. "Bátran felvállalják az egy az egy elleni párharcokat és ehhez fizikálisan is erősek. A portugáloknak és a franciáknak is gondjai voltak. Az elmúlt három évben rengeteget fejlődött a magyar csapat".

Löw úgy vélte, fontos lenne minél előbb gólt szerezni, ugyanakkor ha ez nem sikerül, akkor türelmes játékkal ki kell fárasztani a magyarokat, s így a 60-65. perc körül jöhetne el az ő idejük.

Saját csapatával kapcsolatban megjegyezte, hogy a portugálok elleni siker alkalmával többen is kisebb sérülést szenvedtek, ezért az orvosi stábnak sok munkája volt. Beszámolója szerint Mats Hummels, Ilkay Gündogan és Robin Gosens felépült, de Lukas Halstenberg és Thomas Müller még kedden sem tudott együtt edzeni társaival. Utóbbival kapcsolatban hozzátette, a Bayern München támadójára még szerdán is vizsgálatok várnak, s csak az eredmények ismeretében döntenek arról, hogy pályára lép-e a magyarok ellen.

Mats Hummels szintén nehéz kilencven percre számít, ahogy fogalmazott, "nem egy piknik lesz".

"Az első két meccsen fegyelmezett és szenvedélyes csapat benyomását keltették, de nemcsak védekezésben erősek, hanem a támadásaik is veszélyesek" - beszélt a magyar válogatottról a Borussia Dortmund védője. "Sokat szeretnénk birtokolni a labdát ellenük, hogy kifárasszuk őket. Türelmesen, de nem passzívan szeretnénk játszani. Egy korai gól sokat segítene".

Hummels arról is beszélt, hogy Müller esetleges kiesése nemcsak a pályán jelentkezne, hanem azon kívül is, mivel ő a Nationalelf egyik vezére.

A szerdán 21 órakor kezdődő német-magyar találkozó mindkét fél számára sorsdöntő, a magyaroknak győzniük kell a továbbjutáshoz, míg a hazaiaknak a döntetlen is elegendő.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144870_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143727_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja