Sport

Mariann Oxford hőse

Létrehozva: 2013.03.24.

Novák Mariann személyében magyar résztvevője is volt tegnap az Oxford–Cambridge hagyományos regattának, a régésznek tanuló lánnyal gyôzni tudott Oxford csapata.

Novák Mariann korábban U23-as világbajnoki bronzérmes volt testvérével, Zsófiával, majd amikor egyre jobban ment neki a tanulás, az evezés kissé háttérbe szorult.

Először édesapjuk jutott ki Oxfordba, a világhírű egyetem tanára lett, majd Zsófi nyert pályázatot és vehetett részt PhD-képzésben a legendás angol oktatási intézményben.

Ma­riann diplomás régészként 2012 elején nyert felvételt a mesterképzésre, szeptemberben lett volna jelenése Oxfordban, de előtte részt vett egy grúziai ásatáson, így felmentést kapott. Nem csak a tanulást, az evezést is egy hónappal később kezd­­te, mint a többiek, de szépen utol­érte magát a napi kétszer kétórás edzésekkel, és végül a harminc evezős közül ő lett az egyik, aki bejutott a nyolcasba, annak is az egyes beülőjébe.

– Erre a helyre szeretnek könnyű versenyzőt ültetni, mert technikailag kicsit labilisabb a hajó. Persze nem csak ez számít, jó keretet adok a csapatnak, mert jól le tudom követni a vezérevezőst. Nem vagyok nagyon erős, de az evezőshatékonyságom nagyon jó. Az ergométeren és a vízen is a legjobb négy között vagyok
a teszteken – mondta az Indexnek a 25 éves sportoló, aki első magyarként vehetett részt a legendás viadalon.

A nők számára 67. alkalommal írták ki a küzdelmet – a tegnapi regattáig 40-26-ra Cambridge vezetett –, a férfiak párharca 1829-ig nyúlik vissza.

– Novemberben versenyeztünk négyesben Cambridge ellen, akkor még nem voltam igazán formában, és kikaptunk. Azóta volt még versenyünk, és két oxfordi négyes is rávert legalább húsz másodpercet a legjobb cambridge-ire. Azóta nem engedik, hogy egymás ellen menjünk.

A futamon Cambridge kezdett jobban, sokáig úgy tûnt, nem lehet befogni ôket, ám káprázatos hajrával gyôzni tudott Oxford csapata, az elsô
beülôben a magyar Novák Mariannal.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított