Sport

Magyar válogatott: csak Sousa vagy Mészöly jöhet?

tn

Létrehozva: 2013.10.12.

Kettőre szűkült a szövetségi kapitányi poszt várományosainak száma? A Bors úgy értesült, Mészöly Géza és a portugál Paulo Sousa között dől el, ki lép a csúfos, 8-1-es hollandiai zakó után leköszönő Egervári Sándor helyére.

Kivel indul el egy új korszak a Hollandiában csúfosan leszerepelt magyar válogatott életében? Ez a kérdés foglalkoztatja most leginkább a közvéleményt, miután a szégyenteljes, 8-1-es kiütést követően Egervári Sándor szövetségi kapitány levonta a konzekvenciákat, és a mérkőzést követően lemondott posztjáról, amit Csányi Sándor szövetségi elnök el is fogadott.

A keddi, Andorra elleni utolsó 2014-es vb-selejtezőn Egervári eddigi segítője, Csábi József irányítja a magyar válogatottat, melynek élére természetesen hosszabb távra is meg kell találni az új kapitányt. Jelen pillanatban úgy tűnik, két személy pályázik a legjobb eséllyel a megüresedett pozícióra: Mészöly Géza, az U19-es korosztályos magyar válogatott szövetségi edzője, valamint Paulo Sousa, a Videoton korábbi, a Maccabi Tel-Aviv jelenlegi portugál trénere.

A jól értesültek tudni vélik, az előbbi munkáját nagyra értékeli Csányi Sándor, míg utóbbival Orbán Viktor ­miniszter­elnök szimpatizál. Ha kizárólag ezen múlik, valószínűsítjük, hogy hamarosan Sousát köszönthetjük a szedett-vedett nemzeti csapat kormányrúdjánál, ám a portugál kinevezését valamelyest bonyolítja, hogy jövő nyárig élő szerződése van a Maccabival.

A sport2.co.il izraeli portál szerint egy klubhoz közeli személy elárulta, tisztában vannak azzal, hogy Sousa az egyik jelölt a magyar kapitányi posztra, de részletesebben nem kívánták kommentálni a hírt. Izraelben úgy vélik, mivel az Eb-selejtezők csak jövő szeptemberben kezdődnek, addig akár a két munkát párhuzamosan is végezhetné a portugál.

Fotó: MTI

Érdekesség, hogy több internetes szavazás eredménye is azt mutatja, a szurkolók többsége szívesen látná Sousát a válogatott élén, viszont azoknak még nagyobb a tábora, akik amondók, teljesen mindegy, hogy ki jön, ezekkel a játékosokkal senki sem tud kijutni egy világeseményre.

Ez volt a legsúlyosabb vereségünk

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el Amszterdamban a magyar labdarúgó-válogatott. Nemzeti együttesünk kétszer kapott már ki hét gól különbséggel, 1908-ban Angliától, 1941-ben Németországtól szenvedett 7-0-s vereséget, nyolc gólt is kétszer kaptunk (1909, 1932), de akkor legalább kettőt rúgtunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja