Sport

Ma 14 éve hunyt el Puskás Ferenc

MTI

Létrehozva: 2020.11.17.

Puskás Ferenc, a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, 2006. november 17-én ezen a napon hunyt el. Az Aranycsapat Testület kegyelettel emlékezik a Nemzet Sportolójára, az olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgóra - közölte az MTI-vel kedden az Aranycsapat Testület.

Lomnici Zoltán, a testület elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy Puskás Ferenc a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, akinek sikereit az egész világ elismerte és azok megbecsülést szereztek a magyarságnak.

"Az Aranycsapat tagjaként olyan győzelmek részese volt, amelyeket azóta sem sikerült felülmúlni. Része volt abban, hogy a labdarúgás hazánk egyik legnépszerűbb sportága lett - fogalmazott Lomnici Zoltán. - Amikor több mint fél évtizeddel ezelőtt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsó élő tagjaként egy rendezvényen felkért az Aranycsapat emlékének ápolására, még nem tudhatta, hogy néhány hónap múlva követni fogja Puskás Ferencet és egymás mellett lelnek örök nyugalomra a Szent István Bazilika Altemplomában."

"Noha évtizedek teltek el az Aranycsapat fényes győzelmei óta, a sportszerető emberek évről évre megemlékeznek Puskás Ferencről és a válogatott többi tagjáról. Az Aranycsapat Testület mindent megtesz annak érdekében, hogy a győzelmek emléke eleven maradjon" - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632323
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632323
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632323
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított