Sport

Lékó helyett Rapportot hívták meg Malmőbe

Bors

Létrehozva: 2013.05.23.

Rapport Richárdot először hívták meg a rangos sakktornára. A svéd torna után rögtön a francia csapatbajnokságra utazik.

Immár 21. alkalommal rendezik meg Malmőben a Sigeman tornát, amelyet erőssége miatt a világ legrangosabb seregszemléjének tartott Wijk aan Zee-i verseny kistestvéreként szokás emlegetni. Tavaly Lékó Péter képviselte Magyarországot, ezúttal Rapport Richárd (2674 Élő-pont) kapott meghívást a viadalra. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló harmadik kiemelt lesz a nyolc résztvevős tornán.

– Óriási megtiszteltetés, hogy ott lehetek Svédországban – mondta Rapport. – Meglepett, amikor megkaptam a meghívót, de nagyon örültem a lehetőségnek. Ellenfeleim között lesz az angol Nigel Short (2681), ő a második ­ki­emelt, az első helyre Loek van Welyt (2689) rangsorolták. Ricsi a svéd torna után rögtön a francia csapatbajnokságra utazik, ahol a címvédő gárdát erősíti. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137757_auto_resized.jpg
origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713426611
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139608_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713426611
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135600_auto_resized.jpg
travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713426611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713426611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713426611
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget