Sport

Legjobb kajakosaink Dél-Afrikába költöznek?

(szabó)

Létrehozva: 2017.04.05.

Ha legkiválóbb kajakosaink, kenusaink is áldásukat adják rá, úgy lapátos válogatottunk a jövőben állandó helyen, rendszeresen a Dél-afrikai Köztársaságban edzőtáborozik majd.

Forrás: MTI

Nehéz számba venni, melyik kajakos kiválóságunk éppen hol készül a feladataira, ezért a következő években meleg vizes edzőtá­borozásaikat rendszeresen Dél-Afrikában vezényelné le a szakvezetés.

– Bő tíz éve Kovács Katalin edzett ott, egykor néhai Kolonics György is megfordult a Johannesburgtól negyven perc autóútnyira található Roodeplaat Damnál – magyarázta lapunknak Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Olcsó hely, elenyésző az időeltolódás, a klíma remek, még ősszel is ideális felkészülési helyszín az ott található tó.

Hüttnerék nemrég újra teszteltek odakinn. Örömükre már nem gond, hogy a korábban Ausztráliából betelepített vízi jácint elburjánzott a tóban, ugyanis azt azóta tökéletesen kiirtották.

– Az európai edzőközpontokban, így például Sevillában napi hatvan eurót is elkérnek egy versenyző elszállásolásáért, míg Dél-Afrikában negyven euróért kapunk szállást, étkezést. 

A szövetség támogatja az elképzelést, de Hüttner előzetesen kikérdezi Szabó Gabit és társait, és csak ha egyöntetű igen a válaszuk, akkor veszi az irányt Dél-Afrikába a válogatott.

– Tervezzük azt is, hogy a vízparton vásárolunk két épületet. Azok összesen hatvan ember elszállásolására alkalmasak, szakácsnőt pedig potom pénzért szerződtethetünk.

Janics idén nem versenyez

Híre ment, hogy a Kínában dolgozó Janics Natasa esetleg bevállalja az idei viadalokat is.

– Rákérdeztem Natinál, de azt válaszolta, idén ez kizárt – cáfolt Hüttner.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja