Sport

Közel 50 milliót bukott a magyar kajakos, aki nem indulhatott Rióban

Szabó Sándor

Létrehozva: 2016.12.16.

A Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakkettős nem hagyja annyiban, hogy csalónak állították be és ártatlanul meghurcolták őket.

Forrás: Czerkl Gábor

Augusztusban az olimpiai csapattag győri kajakosok, Horváth és Szomolányi szervezetében arányaiban atipikusan magas növekedési hor­monra bukkantak. Jogilag nem követtek el vétséget, de a szövetség mégis letiltotta riói rajtjukat. A helyettük induló Tótka Sándor, Molnár Péter duó negyedik lett.

– Az olimpia élményét, az esetleges eredményünket soha nem kapjuk vissza – mondta Szomolányi. –  Ártatlanul meghurcoltak bennünket, s ami fájóbb: a 200 méteres sprinttáv lekerült az ötkarikás játékok műsoráról, így azon nem bizonyíthatunk.

– Az öt hónapja húzódó ügy egyik tárgyalásán saját doppingszakértőnk meghallgatását kértük – emlékeztet dr. Méhes László ügyvéd, Szomolányi jogi képviselője. – Javaslatunkat persze visszadobták, he­lyette független szakértőként dr. Szabados Györgyöt, a Budapesti Orvosszakértői Intézet igazgatóját hívták be. Nos, ő megindokolta, miért nem ért egyet a HUNADO korábbi szakvéleményével. Az emberi növekedési hormon szintje ugyanis napszakonként és erős fizikai igénybevételnél is ingadozik, emiatt volt atipikus Szomolányiék mintája.

Méhes szerint megdöbbentő, hogy a szövetség öt hónapig csalónak állított be két ártatlan embert.

– Emellett aligha megyek el szó nélkül – tette hozzá az ügyvéd.

– Védencem tizenöt évi munkája vált semmivé azzal, hogy nem utazhatott Rióba, ráadásul Szomolányi becslésem szerint 50 millió forintot veszített a meghurcoltatásán. Jogi válaszlépésünkről januárban döntünk. Elképzelésem szerint előbb peren kívül kárigénnyel lépünk fel a szövetséggel szemben, érdemi válasz híján pedig polgári per következik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620411
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja