Sport

Kozákék nevelőedzője látta bennük a bajnokot

T. R.

Létrehozva: 2016.08.18.

 Agócs Mihály tanította meg kajakozni a párosban olimpiai bajnoki címet nyert Kozák Danutát és Szabó Gab­riellát. A KSI mestere, aki 26. szezonját kezdi meg, Danát 9, Gabit tízévesen kezdte tanítani. 

– Abba a gyerekcsoportba tartozott még Benedek Dalma, aki most szerb színekben indul, miután Szerbiába ment férjhez, de előtte vb-címek sorát nyerte Magyarországnak, valamint Paksy Tímea is, aki szintén örökös bajnok és sokszoros világbajnok – kezdi a szakember. – Ilyen gyerekcsoport nem volt a világon, ahol negyven gyerekből négy vb-címig viszi.

Közülük ketten pedig olimpiát is tudtak nyerni, először Londonban a négyes tagjaként, Dana pedig az egyesben is, majd Rióban világverő párosuk is a csúcsra ért. 

– Ez a győzelem kettejük hőstette, mert Danusa betegsége nem csak őt viselte meg, de Gabit is – folytatja a tréner –, irtó nehéz helyzet, hogy készülsz valamire, de a társad beteg. A győzelmük egyértelműen annak köszönhető, hogy húsz éve ismerik egymást, érzik egymás rezdüléseit, ha kell, meghalnak egymásért.

Gabi Rióból is tartja a kapcsolatot a nevelőedzőjével skype-on, erőt adnak neki a megnyugtató szavak itthonról. Az alapok nem csak a technikában, de mentálisan is le vannak téve.

– Két nagyon különböző gyerek volt Danusa és Gabi – emlékszik vissza a kezdetekre Mihály. – Dana céltudatos, szorgalmas volt, Gabi bohókásabb, szeretett beszélgetni, játszadozni a társakkal. Nehéz megmondani, hogy egy gyerekből olimpiai bajnok lesz-e, de azt meg lehet mondani, ha nem... Nos, bennük látszódott a lehetőség, örülök, hogy aztán meg is valósult ez az álom. És őszintén szólva nekem az is jó érzés, hogy ugyan egyszer-egyszer szólni kellett a tanulás miatt, végül itt is kinőtték magukat, mindketten főiskolát végeztek, Gabi kettőt is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított