Sport

Követhetetlen az MLSZ öngólszabálya

K. B.

Létrehozva: 2016.03.08.

Ami az egyik héten öngól, az a másik héten nem. Erre kerestük a magyarázatot.

A Nemzeti Sport Mészáros Norbert öngóljaként jegyzi a hétvégi Debrecen–Puskás Akadémia összecsapás első, vendégtalálatát, míg Erdős József játékvezető a kapura lövő játékosnak, Csurko Vjacseszlavnak adta a gólt.

– A helyi tudósítónk álláspontját fenntartjuk, de természetesen a hivatalos góllövőlista esetében megjegyezzük majd, mi ezt a gólt a védőnek adtuk – mondta a Borsnak Vincze András, a szaklap labdarúgórovatának vezetője.

– Korábban, ha a labda irányt változtatott a védőn, s ezzel befolyásolja a kapus mozgását, az öngól volt. Ez a szabály azonban jelentősen felpuhult, amióta a nemzetközi szövetség a támadó focit támogatja.

Azok után, hogy két fordulóval ezelőtt az MLSZ a bírói ítélettel szembe ment, és Böde Dánielnek jegyezte a felcsúti Branko Pauljevics öngólját, nem világos, mikor kell egyáltalán öngólt ítélni.

– Böde lövésénél a védő egyértelműen ki akarta rúgni a labdát a kapuból – emlékezett vissza az esetre Bede Ferenc, korábbi nemzetközi játékvezető. – De nem ki-, hanem berúgta a hálóba. A játékvezető nem véletlenül ítélt öngólt. Ezzel szemben Mészáros a hétvégén csak blokkolni akart, sikertelenül.

Bede szerint a következő továbbképzésen biztosan na­pirenden lesz a téma, ugyanis az öngól kérdéséről a labdarú­gás játékszabályai sem rendelkeznek, sőt, úgy tudjuk, Magyarországon nincs lefektetve erre vonatkozó pontos előírás. Böde esete pedig arra is rávilágít, nem feltétle­nül a játékvezető ítélete a mérvadó.

– Egy 2008-as UEFA-rendelkezés alapján, ha egy védő egy­értelműen meg akarja játszani a labdát, de a saját kapujába rúgja, akkor az öngól – tájékoztatta a Borsot Bede.

Nos, a szezonban eddig tizenhárom öngól született, amiből ezek után több is erősen megkérdőjelezhető. A témában lapunk kereste az MLSZ-t is, de ezidáig nem érkezett válasz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított