Sport

Kajak-kenu-vb – Csipes Tamara Kozák olimpiai ülésére tör

szs

Létrehozva: 2019.08.25.

Nem si­került megvé­denie címét K-1 500 méteren az ötszörös olimpiai bajnok kajakosnak, Kozák Da­nu­tának a szegedi világbajnokságon. A 32 éves, 14-szeres vb-győztes rosszul kapta el a rajtot, de óriási hajrájának köszönhetően bronzéremmel vigasztalódhatott. A kiváló sportoló a verseny után elmondta: még mindig a csütörtöki kizárás hatása alatt volt, ezért nem tudott fejben ott lenni az egyéni számában. Mint ismert, a K-2 500 méteres távon azért diszkvalifikálták Kárász Annával, mert a hajójuk 80 dekával könnyebbnek bizonyult a megengedettnél.

– Nehéz megmondani, hogy min mentem keresztül, mert még sosem zártak ki versenyből. Először fel sem fogtam. Amikor pedig tudatosult bennem, akkor az egyéni számomra kellett volna fókuszálnom, ez sajnos nem sikerült. Szombaton nagyon stresszes voltam a középfutamom alatt, a döntő már jobb volt, de még így is van hiányérzetem – fogalmazott Kozák, aki kitért edző-férje, Somogyi Bélára is, aki nagyot hibázott, amikor elfelejtette a rajt előtt lemérni a hajót.

– Nem rendült meg a bizalmam benne. Csak az hibázik, aki dolgozik. Azokat pedig csak sajnálni tudom, akik megvetnek ezért a hibáért. Ami Ko­záknak nem jött össze, az sikerült Csipes Tamarának, aki szombaton K-1 1000 méteren, vasárnap pedig K-4 500 méteren is diadalmaskodott. Az olimpiai bajnok édesanyja, a korábbi 27-szeres magyar úszóbajnok, Orosz Andrea a Borsnak elmondta: lánya harcba száll Kozákkal a K-1 500 méteres olimpiai indulásért. – Nem titok, az 500 egyéni válogatón igyekszik majd legyőzni Danutát, sőt a lányom a 200 méteres sprintben is kiváló – jelentette ki a büszke édesanya, aki a helyszínen buzdította gyermekét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget