Sport

Jónyer: Az egészségnél nincs fontosabb

Bors

Létrehozva: 2021.09.27.

<p>Tegnap hajnalban rendben volt a vérnyomása, délelőtt sem változott, de még várnak rá további vizsgálatok, ezért Jónyer István még a Honvéd Kórház lakója marad.</p>

Forrás: saját

A világbajnok asztaliteniszező pénteken lett rosszul, szédült, zúgott a füle. Orvost hívtak hozzá, majd mentővel szállították a kórházba. Több vizsgálaton átesett azóta Jónyer István, elmondása szerint minden lelete negatív lett. Ezzel együtt még marad számára az orvosi felügyelet.

A Nemzet Sportolója már sokkal jobban érzi magát, hangján is hallani a javulást, Jónyer azt mondja, türelmes és türelmetlen egyaránt, mert sok dolga van, akár már szerdán jelenése van/ lenne a MOB elnökével.

– Tényleg minden rendben van, csak egy kicsit álmos vagyok. Már hajnalban is vizsgálnak, nem hagynak aludni a dokik – mondta nevetve a világbajnok. – Megértem az orvosokat, hogy csak akkor engednek el, ha megbizonyosodtak arról, hogy valóban minden oké velem. Szóval, én már mennék.

Jónyer elmondta, számtalan ismerőse telefonált neki, érdeklődve hogylétéről, meghatódott azon, mennyire izgulnak érte a barátok, az ismerősök.

– Legjobban annak örültem, meg is hatódtam, hogy világbajnok társaim, szinte egymásnak adják a telefont, rám csörgött már Takács Jani és Kreisz Tibi is. Klampár Tibivel is beszéltem, és naponta többször is be "kell" számolnom állapotomról Gergely Gabinak. Szóval, a régi játszótársak is küldik az erőt, és várják már, hogy mikor ütögethetünk egy kicsit.

Jónyer István elmondta, azt nem igazán tudja, milyen a kórházi koszt, mert párja, Bözsike olyan kajákat visz be a "nagybetegnek", amitől kötelező teljesen meggyógyulnia.

– Most ment el a doktor, és annyit mondott, még egy-két kontroll vár rám, a nyakamat is vizsgálják, az infúzió sem marad el. Viszont, ha minden jól megy, délután már szabadlábon lehetek.

Klampár Tibor nagyon izgul világbajnok társáért, mondta is neki, jobb lesz, ha visszavesz a tempóból.

– Megígértette velem, hogy visszafogom magam a mindennapokban. Mint mondta, van még sok olyan program, amiről nem hiányozhatok, olyan ahová csak hármasban mehetünk. Eddig mindig mindent megfogadtam, aztán minden maradt a régiben. Most, és lehet ez a jelzés kellett hozzá, rájöttem, az egészségnél nincs fontosabb!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713468616
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136198_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713468616
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713468616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713468616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget