Sport

Jobban van a kalapáccsal eltalált kislány

Bors

Létrehozva: 2015.05.18.

Jobban van a szombathelyi Atlétikai Centrumban súlyos balesetet szenvedett kislány. M. Júliát kalapáccsal találták fejbe, meg kellett műteni.

A nyugat.hu számolt be elsőként a történtekről, ám ki tudja, miért, eleinte kalapács helyett diszkosz szerepelt a jelentésekben. A 13 éves kislányt azonnal a helyi Markusovszky Kórházba szállították, ahol több műtétet is elvégeztek rajta.

– A család kérésére nem adhatunk felvilágosítást – válaszolták érdeklődésünkre a kórházban.

– Már nyilatkoztam az utánpótlássportnak, annál többet most sem tudok. Az utolsó dobásnál éppen a szerért ment, nem figyelt eléggé, és a kalapács fogantyúja eltalálta. Azonnal kórházba szállították, ahova én is elmentem az édesapjával együtt. Ameddig lehetett, ott maradtam. Megműtötték, jól van, beszéltem is vele később – ismételte meg lapunknak is a korábbi nyilatkozatát az ominózus edzést felügyelő szakember, Németh László. – Nyilván, mint minden hasonló esetben, ezúttal is vizsgálat indul.

Hiába szerettünk volna többet megtudni a vizsgálat állásáról, részleteiről, az olimpiai bajnok Pars Krisztiánt is foglalkoztató Dobó SE elnöke, Horváth Vilmos lapzártánkig elérhetetlen volt.

 

Veszélyes üzem a pálya

A legapróbb részletre is figyelni kell az atlétikai pályán, hiszen veszélyes üzemről van szó. Néhány éve, éppen az akkor még diszkoszvetőként jeleskedő edzőt, Németh Lászlót találta el egy kalapács, a pasaréti pályán pedig bírót ért a gerely.

2007 júliusában a Golden League római állomásán a finn Tero Pitkämäki gerelye eltalálta a távolugráshoz készülődő francia Salim Sdirit. Még ugyanebben az évben az olimpiai bajnok cseh tízpróbázó, Roman Sebrle vállába fúródott bele egy eltévedt gerely a dél-afrikai edzőtáborban. 2012-ben Düsseldorfban viszont az életét vesztette az a 75 éves bíró, akinek gerely sebesítette meg a nyaki ütőerét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik