Sport

Jakabost idegesíti, hogy a kinézetével foglalkoznak

j.

Létrehozva: 2012.10.10.

A fényképezőgép mindkét oldalán otthonosan mozog Jakabos Zsuzsanna. Sokat fotózzák, de ő sokkal inkább azt szeretné, ha a képei helyett a medencében elért sikereiről beszélnének.

Eredményesebb olimpiáról álmodozott Jakabos. A 200 méter pillangón elért hetedik helyezésével még nem békült ki, pontszerzésben reménykedett Londonban. Talán majd Rióban jobban sikerül. Négy év hosszú idő, de szeretné folytatni, egyelőre a rövidpályás Vk-versenyeken indul, kipróbálja, hogy megy az úszás ilyen sűrített program mellett. Mindenesetre a csinos úszónőt az egyik amerikai magazin a legszebb olimpikonként emlegette.

– Ahelyett, hogy a legjobb úszóként írtak volna rólam – mondta némi keserűséggel Zsuzsi. – Mindennap hajnalban kelek, órákat töltök a medencében, és erre az a legfontosabb, hogy nézek ki?

Szembeötlő, hogy bomba formában van, nem véletlenül keresik modellként.

– Eddig főleg úszással, úszódresszekkel kapcsolatos képeket készítettek rólam. Eleinte idegenkedtem ettől, de már elfogadtam, hogy időnként felkérnek egy-egy fotózásra. De ez csak afféle „kiegészítő sport”.

Zsuzsa a kamera másik oldalán is otthon érzi magát, mindenhová magával viszi a gépét. Régebben arra is gondolt, hogy kitanulja ezt a szakmát, de aztán inkább az üzleti főiskolára jelentkezett.

– Még nem tudom, mi lesz, ha egyszer abbahagyom az úszást. Nehéz döntés, szóval még jó darabig inkább hajnalban kelek. Már megszoktam.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított