Sport

Piramisokba vésték a fáraók nagy fogásait

K. D.

Létrehozva: 2021.03.05.

Egészen az őskorig visszavezethető a pecázás – így nem csoda, ha a piramisok falán és ókori sírkamrákban is találhatunk horgászemlékeket.

Talán kevés horgász gondol abba bele, hogy szeretett hobbija milyen régre vezethető vissza. Már az ősemberek is pecáztak, igaz, akkor még nem a kikapcsolódásért, hanem a táplálékszerzésért. A halászhálók mellett különböző eszközökkel, technikákkal igyekeztek partra csalni a halakat. 

Áttörés a rézkorban

Már több tízezer évvel ezelőtt is léteztek hor­gászbotok, amelyeket fából vagy csontból készítettek, a kőhorog pedig akkora volt, hogy a préda torkán akadt, így tudták kihúzni a vízből a kopoltyúsokat. A csali feltűzésére szolgáló kampó fejlődése a rézkorban indult útjára, ugyanis a nemesfém sokkal jobban megmunkálható volt, mint a kő vagy a csont, ezáltal precízebben lehetett elejteni a zsákmányt is. Érdekesség, de az akkori horogról még hiányzott a szakáll és a fül, ezekre még évezredeket kellett várni.

Fogás a papiruszon

Bár valóban a táplálékszerzés volt a fő célja az akkori embereknek, hamar „rabjává” váltak ennek a csodálatos szenvedélynek. Az ókori egyiptomiak papiruszra vetették a különböző halfogási módszereket, így adták át a tudást társaiknak. A tehetősebbek sírkamrájukra is rávésették a legnagyobb fogásukat, hogy megőrizzék az utókornak a kapitális zsákmányaikat.

Így nekik tulajdonítható az első írásos emlék a horgászatról, illetve a rajzokon már feltűnnek a mai modern botok elődei is. Érdekesség, de az időszámításunk előtti ne­gyedik évezred után picit megrekedt a fejlődés. Majd’ ezer évet kellett várnunk arra, hogy egy újabb csodatalálmánnyal rukkoljanak elő: ez pedig az orsó volt, amelyet egy festmény alapján Kínához kötnek. 

Pecás papok

Innentől kezdve már nem volt megállás, sőt az elitosztály kiváltságává vált a horgászat, hiszen a halhús értékes árunak számított, így királyi engedélyre volt szükség a halászatukhoz. Már Szent István is jogokhoz kötötte a halfogást, ezt fejlesztette tovább Zsigmond és Mátyás, akik olasz mintára halneveldéket telepítettek az országban. Előbbi munkásságának köszönhető a mai tatai Öreg-tó. 

De nemcsak a királyok körében volt népszerű a horgászat, hanem a papok között is. A hal, mint élelem fontos szerepet játszott a XVI. századi papság életében, mivel a húsa böjt ideje alatt is fogyasztható volt, ezért szívesen ruccantak ki egy-egy tóhoz, hogy szerencsét próbáljanak. 

Érdekesség, hogy bár a pecázás már az őskorban is kedvelt hobbi volt, az első hivatalos világbajnokságra mindössze 67 évvel ezelőtt került sor. Addig in­kább kikapcsolódásként, élelemszerzésként tekintettek a horgászatra, sportértéke az utóbbi időben értékelődött fel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132751_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713263419
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713263419
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján