Sport

Hollywoodi sztárra bízza életrajzi filmjét a kosaras

cs

Létrehozva: 2014.04.03.

Filmforgatókönyvet írt kalandos életéből Derek Anderson. A tiniként árvaságra jutott, utcára került srác nem adta föl, gyógyszerészdiplomát szerzett, és bajnok lett az NBA-ben.

A 39 éves Derek Anderson úgy érzi, példát mutathat a jövőjüket reménytelennek látó amerikai fekete srácoknak. Mottója: Isten nem az alapján ítél meg, hány bajnoki címet nyertél, hanem hogy hány emberen segítettél.

A szüleit fiatalon elvesztő Anderson megjárta a poklot, tinédzserként az utcán próbált életben maradni, miközben kisebb-nagyobb stiklikbe bonyolódott. Ráadásul 15 évesen apa lett. A kiutat végül a kosárlabdázás jelentette számára. A louisville-i középiskolában bekerült Kentucky állam válogatottjába, így felvételt nyert az Ohio State-re, majd a Kentucky egyetemre. 1997-ben lediplomázott gyógyszerészként, és rögtön leszerződtette a Cleveland Cavaliers csapata. Végül 11 évet töltött az NBA-ben, és 2006-ban a Miami Heattel bajnok lett.

Mark Wahlberg rendezné a filmet
 

Visszavonulása után kezdte papírra vetni nem mindennapi életét, s végre elkészült a forgatókönyv, amely iránt már Hollywood is érdeklődik. A sikeres üzletemberré váló exkosarasnak már arról is van elképzelése, kire bízná a rendezést és a főszerepet. A direktori székben legszívesebben Mark Wahlberget látná, aki főszereplője volt a két Oscar-díjas A harcos című filmnek, amely a bokszlegenda Micky Ward életét dolgozta föl. Fiatalkori önmaga megformálására Will Smith fiát, Jaden Smitht kérné föl, a már befutott Andersont Mehcad Brooks alakítaná.

– Nehéz olyan színészt találni, aki jól kosarazik, és Mehcad ilyen – indokolta, miért rá esett a választása. Anderson abban bízik,hamar lecsap valamelyik nagy stúdió a sztorijára, és jövőre el is kezdődhet a forgatás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja