Sport

Hihetetlen adat: 24 ország 10 ezer focistája lett öngyilkos

szs

Létrehozva: 2021.02.25.

2018. június 30-án halt meg a szlovák Juraj Halenár, aki a 2015-ös magyar bajnokságban a Nyíregyháza együttesét erősítette. Öngyilkosságot rebesgetnek. Azóta sem tudni, pontosan mi történt vele.

Forrás: AFP

A 38 évet élt Halenár holttestét a Pozsony környéki Vrakunski Park erdejében találták meg. Az első jelentés öngyilkosságról szólt, ám az édesapja, Alojz cáfolt. Mivel Juraj remek anyagi körülmények között élt, és rajongásig szerette négyéves kisfiát, Nicolast, családja úgy véli, aligha dobhatta el az életét.

Akkor hát mi az igazság? Meglehet, sose tudjuk meg.

Sajnos azonban nem ő volt az első – és nem is az utolsó – aki rejtélyes körülmények közt, feltehetőleg önkezével vetett véget az életének.

Öngyilkosságba menekültek

Első a sorban

A skót Hughie Ferguson volt az első, aki eldobta magától az életét. 1930 januárjában a Dundee-ben lévő Dens Parkban lévő stadionban edzés után magára nyitotta a gázt agytumora miatt.

Marek Spilár

A szlovák játékos 2013. szeptember hetedikén presovi lakásának ötödik emeletéről ugrott ki. Mindössze 38 évet élt, és máig nem tudni, miért tette ezt.

Costica Stefanescu

A románok 66-szoros válogatott védője 2013. augusztus 21-én egy lakóház ötödik emeletéről vetette ki magát, mert úgy érezte, hogy rákbetegségéből sohasem gyógyul fel.

David Bystron

A cseh utánpótlás-válogatott labdarúgó 2017. május 19-én, 32 évesen akasztotta fel magát a svájci Ilanzban lévő családi házának pincéjében. Tettének oka ismeretlen. Egykor BL-résztvevőként gólt lőtt az AC Milannak is.

Frantisek Rajtoral

A szintén cseh játékos 2017 áprilisában 31 évesen kötéllel végzett magával. A török Gaziantepsporban szerepelt, játékostársai fedezték fel a holttestét, miután elmaradt az edzésről. Jókedélyű emberként ismerték, tragikus végének semmi előjele sem volt.

Pavel Pergl

A cseh védő 40 éves korában, 2018. május harmadikán akasztotta fel magát magdeburgi lakásában, mert a barátnője elhidegült tőle, ráadásul nem engedte látogatni egyéves közös kislányukat.

24 ország 10 ezer játékosa

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (FifPro) orvosi bizottságának vezetője, a francia Vincent Gouttebarge tanulmányából kiderült: a labdarúgók 10 százaléka (!) kísérel meg öngyilkosságot.

A sportág történetében 24 ország 10 ezer játákosáról vannak adatok, akik önkezükkel vetettek véget életüknek.

Gouttebarge a végzetes cselekedetek fő oka között említi, hogy a játékosok a profi pályafutásuk befejezése utáni időszak kihívásaira nem készülnek fel, csak egy százalékuk él tovább biztos anyagi körülmények között.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja