Sport

Henty pankrátorként aprította a fradistákat

Sz. S.

Létrehozva: 2018.03.19.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Sportszerűtlen belemenések, alattomos rúgások és csúnya lerántások tarkították a Fradi–Puskás Akadémia bajnokit, nem csoda, hogy két piros lapot is kiosztott Pintér Csaba játékvezető. Előbb a fradista Joseph Paintsil távozott idő előtt a havas esőből az öltözőbe a forró víz alá, majd a felcsútiak egykor az AC Milan B-csapatában is pallérozódó, a Videotontól kölcsönben lévő légiósa, Ezekiel Henty követte.

Pedig utóbbinak nem is minden húzását látta a bíró, azt, amikor a földön fekvő Lovrencsics Gergő lábának jobb külső részét szánt szándékkal megtaposta, büntetlenül megúszta. Még szerencse, hogy csont és szalag épségben maradt a 90 kilós nigériai talpa alatt. Amikor aztán a kirúgáshoz készülődő Dibusz Dénes kapust is a földre rántotta, Pintér bírónál elszakadt a cérna, és leküldte a pályáról az izomembert. Korábban egyébként ő volt az, aki egy újpesti meccsen a Szusza-stadion öltözőajtaját szétrúgta dühében. 

Böde Dániel ismét nagy formában futballozott, a 94. percben irtózatos erejű szabadrúgás­gólt lőtt a Puskás-kapuba, megadva ezzel a kegyelemdöfést. Ezen a tavaszon már hét gólnál tart, azaz egyértelműen a Zöld Sasok húzóembere.

Újraélesztették a szurkolót

Nemcsak a pályán akadtak drámai pillantok, a nézőtéren is. A meccs szünetében ugyanis újra kellett éleszteni egy drukkert. Az Országos Mentőszolgálat tudatta a Borssal, hogy egy fiatal férfi összeesett a lelátón, a rendezvény biztosító mentősök azonnal reagáltak, így pillanatokon belül megkezdődött a defibrillálás, s sikerült is a férfi vérkeringését ismét beindítani. Végül stabil állapotban szállították kórházba.

Vacsorameghívás büntetésből

A Ferencváros piros lapot kapott játékosát, Joseph Paintsilt edzője, Thomas Doll azzal bünteti, hogy a ghánai légiósnak az egész csapatot meg kell hívnia valamelyik étterembe.

Stadler örök

A Zöld-fehér buszhálózat egyesület tagjai is ott szurkoltak a Groupama Arénában. A meccsre menet pedig ötven szurkolót szállító buszuk megállt az akasztói stadionnál, hogy tisztelettel adózzanak az elhunyt egykori klubtulajdonos Stadler József emléke előtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137766_auto_resized.jpg
origo.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant az Európai Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713408310
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713408310
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713408310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713408310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713408310
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget